​Kereskedjünk az IBEX 35-tel? Mi az IBEX 35 és hogyan működik?

Admirals
20 perc olvasás

Mi az IBEX 35? Hogyan működik az IBEX 35? Ebben a cikkben mindent elmagyarázunk, amit érdemes tudni a spanyol tőzsde fő indexéről, valamint azt is, hogy miért lehet érdems kereskedni az IBEX 35-tel. Az IBEX 35 meghatározásával kezdjük, aztán jön összetétele és története.

IBEX 35 kereskedés, a definíció

Az IBEX 35 a spanyolországi fő tőzsdéjének, a Madridi tőzsde referenciaindexe. Az indexet a Bolsas y Mercados Españoles (BME) kezeli, amely valamennyi spanyol tőzsde üzemeltetője, és amely szintén nyilvánosan kereskedhető.

Az 1992-ben alapított IBEX 35 a 35 leglikvidebb spanyol társaságból tevődik össze, amelyek a Madridi tőzsde általános indexében lettek jegyezve. Az 1992. január 14-én indított IBEX 35 piaci kapitalizációval van súlyozva, ez azt jelenti, hogy a nagyobb értékű vállalatoknak nagyobb a részesedésünk az IBEX-ben.

Az IBEX 35 figyelemr métó előrelépést ért el az európai többi tőzsde mutatójához képest, különösen 2000 és 2007 között, amely a spanyolországi erőteljes belső gazdasági növekedésnek köszönhető.

A FTSE 100, CAC 40 és AEX 25 indexekkel ellentétben, amelyek az internet buborék során elérték a legmagasabb szintet, a 2000-es évek elején az IBEX 35 mindössze 2007. november 8-án érte el rekordját, konkrétan 15 945,70 pontot.

Az ibex kereskedésre hétfőtől péntekig (9:00-tól 17.30-ig) van lehetőségünk.

IBEX 35 kereskedés, az IBEX index összetétele

Az IBEX 35 összetételét évente kétszer (júniusban és decemberben) felülvizsgálják. A bekerüléshez a vállalatoknak meg kell felelniük egy sor szigorú követelménynek. Általában mindegyik felülvizsgálat során azokat a vállalkozásokat választják ki, amelyek az előző hat hónaphoz képest a legnagyobb tranzakcióval rendelkeznek, és felkerülnek az IBEX 35 társaságok listájára.

Például 2019 júniusában az IBEX 35 bizottság kizárta a Técnicas Reunidas-t, aki 11 évvel korábban debütált az indexben. A társaság részvényei a debütáláshoz képest felénél szálltak ki az IBEX 35 indexből. Helyét MásMóvil vette át.

Az IBEX35 indexben a részvények árai piaci kapitalizációval súlyozott, ami azt jelenti, hogy a nagyobb vállalatok erdményei nagyobb hatással vannak az indexárfolyam mozgására, mint a kisebbek.

Íme, az IBEX 35 index 10 legnagyobb részesedsű vállalkozása:

Vállalat Részesedés
Santander 12,67%
Iberdrola 11,76%
Inditex 11,73%
BBVA 6,84%
Telefónica 6,77%
Amadeus 6,21%
Repsol 4,29%
Ferrovial 4,01%
Caixabank 3,42%
AENA 3,09%

Az adarok 2019 decemberét mutatják, forrás BME.

Tetszenek azok a vállalatok, amelyek szerepelnek ebben az indexben? Kedvet kaptál hozzá, hogy kereskedj velük? Akkor töltsd le ingyenesen a világ egyik legjobb keresekdési platformját a MetaTrader 5-öt, és kereskedj az IBEX 35 index-szel. Nem kell mást tenned, mint a képre kattintani és követni az utasításokat:

IBEX 35 index, az érdekességek

  • Az 1992-es létrehozása óta az IBEX 35 mintegy 250%-kal nőtt, és az átlagos éves 6,82% profitot jelent..
  • Az IBEX35 vált a spanyol tőzsde nemzeti és nemzetközi referenciamutatójává, és számos pénzügyi termék mögöttes eszközévé vált.
  • A vállalatok jelenlegi összetételéből az energiaágazat jelenti azt a csoportot, amely elvesztette a legnagyobb súlyát.
  • Az IBEX35 35 index képviseli a Spanyol Értéktőzsdén forgalmazott készpénz 90% -át.
  • Az IBEX 35 2007. november 8-án érte el történelme legmagasabb szintjé, amikor 15 945,70 bázisponttal zárt.

IBEX 35 index és az ünnepek

A részvényekkel vagy indexekkel való kereskedés során figyelembe kell vennünk azokat az ünnepeket, amikor a tőzsde zárva marad, főleg ha hosszú távban gondolkozunk. A madridi tőzsde 2020-ban a következő ünnepnapokon lesz bezárva:

  • Január 1., szerda - újév
  • Április 13., péntek - Nagypéntek
  • Április 13., hétfő - húsvét
  • Május 1., péntek - munkásnap
  • December 25, péntek - karácsony

2020. december 24-én és 31-én pedig rövidített napok lesznek, hiszen délután 2-ig lehet kereskedni.

IBEX 35, a magas volatilitású pillanatok

A spanyol IBEX indexnél nagyobb árfolyam ingaodzásra számíthatunk az alábbi esetekben:

  • Az európai tőzsdék üléseinek megnyitása
  • Gazdasági hírek
  • Az EKB sajtótájékoztatói
  • EKB kamatláb-határozatok
  • Az indexben szereplő főbb vállalatok eredményei

Most, hogy megbeszéltük az alapok, nézzük mi vár még ránk ebben a cikkben:

  • Hogyan lehet IBEX 35-tel kerekedni?
  • Milyen előnyöket jelenthet az IBEX 35 kereskedés?

Érdekesnek tartod az IBEX 35 indexet, más indexek is érdekelnek? Akkor regisztrálj az ingyenes webináiumainkra, és tudj meg mindent róluk! Kattints a képre:

A cikk hátralevő részében megtalálhatjuk a válaszokat. Olvasd tovább!

IBEX 35 index kereskedés, a koronavírus válság hatásai

2020. március 9-én az IBEX 35 index megtapasztalta a történeleme egyik legsötétebb napját, amelyet sok elemző új „fekete hétfőnek" nevezi. A koronavírus számos európai országban elterjedt, válságot hozott magával, amelyet az olajárak háborúja tovább súlyosbított. Ez arra késztette az IBEX 35-et az ülését befejeze, amely 8,10%-kal zuhant, 7697 pontra a Brexit év, azaz 2016 óta.

Ez a nap az elmúlt időszak veszteségeihez vezetett, amikor a z IBEX 35 több mint 15%-ot veszítet, míg a koronavírus Európában elterjedt és a nemzetközi szervezetek csökkentették gazdasági előrejelzéseiket.

Az európai részvénypiacok zuhanása mindenhol tapasztalható. A leginkább az olasz tőzsde érezte meg a helyzetet, valamivel több mint 11% -os eséssel. Ez érthető, hiszen több olasz tartomány bezárását rendelték el, hogy megfékezze a vírus terjedését - ezek az intézkedések március 10-én, kedden terjedtek az ország egész területén.

A Wall Street-en szintén pánik támadt, amikor a Dow Jones és az S&P 500 is 7% -kal esett vissza, amely miatt tizenöt percre lezárták a kereskedelmet. A Dow Jones a pénzügyi válság kitörése után, azaz 2008. december óta nem zárta ilyen rosszul.

Nézzük meg az IBEX 35 napi grafikonját, és hogy 2020 februárja végén kirobbant koronavírus, milyen hatással volt rá először az olasz és később spanyol tőzsdén:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. IBEX 35 napi diagram. Adatok: 2019. július 1. - 2020. március 10.. Készült: 2020. március 11. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Amint a fenti grafikonon látjuk, az IBEX 35 február utolsó hetében kezdte összeomlását, amikor a koronavírus exponenciálisan terjedt Olaszországban, és fokozatosan növekedett Spanyolországban is. A kék árnyékolt területen láthatjuk az IBEX 35 zuhanását, beleértve a rést is, miután 2019 utolsó negyedévétől 2020 első hetiig tartott. Ebben a forgatókönyvben sok kereskedő short pozíciót választott.

Most nézzünk meg egy grafikont, amely rövidebb időtávot mutat:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. M30. Ábra: IBEX 35. Adatok: 2020. február 18. - 2020. március 10.. Készült: 2020. március 11. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

A grafikonon láthatjuk az IBEX 35 árfolyamának csökkenését, amikor a koronavírus rohamosan elkezdett terjedni Spanyolországban. A körök mutatják az egyes gap-ek közötti különbségeket, míg a kék négyzet március 9-i napot tükrözi, amikor az árfolyam 7%-kal zuhant.

IBEX 35 index, technikai elemzés

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. CFD IBEX35 napi diagram. Periódus: 2017. február 9. - 2019. december 17. Készült: december 18-án, 9:00 órakor. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Az elmúlt két és fél évet áttekintve láthatjuk, hogy miután a IBEX index elérte a 11 200 pontot (legmagasabb érték), az IBEX 35 innen egyértelmű esésbe kezdett, amely 8 275 pontnál állt meg 2018. december 27-én. 2019 augusztusában az IBEX 35 megindult felfelé, amely kitartott december 17-én is, aznap, amikor megpróbálta megtörni az ellenállási pontnak tekithető a 9666 pontot.

Nézzük meg az IBEX 35 fejlődését 2019-ben:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. Napi CFD IBEX 35 grafikon. Időszak: 2018. december 27-től 2019. december 17-ig. Készült 2019. december 18-án, 11:00 órakor. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Ahogy a grafikon is mutatja az IBEX 35 határozottan növekedéssel kezdte a 2019-es évet. Július 25-től azonban a spanyol index zuhanásba kezdett, ímyg augusztus 15-én 8.407 pontos mélyésget ért el. Ennek okai a kereskedelmi háború intenzívebbé válása által keletkezett bizonytalanság, a BREXIT okozta félelem és a rossz makrogazdasági adatok.

A nyár vége utána az IBEX index egy agresszív növekedésnek indult, melynek eredménye hogy most itt tart. December 12 és 13 között észrevehető egy kis gap. amelyet a narancssárga téglalap jelöl. Ekkor ugyanis az Egyesült Királyságban abszolút többséggel nyert Boris Johnson, amely garanálta a BREXIT megállapodást.

IBEX 35 kereskedés

A kis megakadás után az IBEX index megpróbálta áttürni a 9700 pontos lélekhatárt, de egyelőre nem sikerült. A következő időszakban oldalirányú mozgást figyelhetünk meg, így várni kell, hogy eléri-e a 9700 pontos, vagy inkább a 9600 pont felé indul. 2019 december 18-án a Mini Terminal a következőket jelezte:

  • Növekvő trend (bikapiac)
  • Pozitív lendület
  • Negatív erő

Nézzük meg most az IBEX 35 stratégiáját mozgó átlagok felhasználásával:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. Napi CFD IBEX 35 táblázat. Időszak: 2018. augusztus 20. - 2019. december 17. 2019. december 18-án, déli 12 óra. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Az IBEX 35 kereskedési diagram elemzéséhez a következő exponenciális mozgó átlagokat (EMA) adtuk hozzá:

  • 14-periódusos EMA: kék
  • 64-periódusos EMA: zöld
  • 200-periódusos EMA: Narancs

A mozgó átlagokkal folytatott kereskedési stratégia abban áll, hogy vásárlási lehetőségeket látunk, amikor a rövid távú átlagok a hosszabb távú átlagokat felfelé keresztezik, míg az eladási lehetőségek az ellenkező irányba mutatnak.

Jöjjenek a részletek:

  • Az első nyíl jelzi a vásárlási lehetőséget, hiszen az EMA 14 keresztezi az EMA 64-et. Ez azt mutatja, hogy az ár felmehet.
  • A következő zöld nyíl egy újabb vásárlási lehetőséget jelenthet, amikor az EMA 14 keresztezi az EMA 200-t.
  • A piros nyíl jelzi az eladási jelet, ahol a 14-es és a 64-es EMA a 200 EMA alatt van.

Jelenleg a mozgó átlagok felfelé ívelő tendenciát mutatnak, a leggyorsabbtól a legrövidebbig rendezve. Ha a mozgó átlagokat hozzátesszük a kulcsszintekkel készített első grafikonhoz, akkor sokkal egyértelműbb információkat kapunk:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. Napi CFD IBEX 35 táblázat. Időszak: 2018. november 28. - 2019. december 17., Készült: 2019. december 18-án, 12 óra. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Ebben a diagramban láthatjuk, hogy az index miként tartja fent az agresszív növekedő trendet , az EMA 200 fölötti 14 és 64 átlaggal, ami jelzi, hogy a trend tovább emelkedik.

IBEX 35 index és az S&P 500 kapcsolata

Először nézzük meg az IBEX index fejlődését az S&P 500-hoz viszonyítva:

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. Napi CFD IBEX 35 táblázat. Időszak: 2018. szeptember - 2019. december. Készült december 18-án, délután 12.30-kor. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

A grafikonon láthatjuk, hogy a rajz mindkét esetben hasonló júliusig. Innentől az IBEX 35 összeomlik, miközben az SP500 folytatja a növekvő tendenciát. Valójában, a korrelációs mátrix eszköznek köszönhetően 2019. december 18-án láthatjuk a kettő közötti korrelációt.

A képen láthatjuk, hogy az SP500 és az IBEX 35 közötti korreláció jelenleg + 34, tehát nagyon gyenge. Ez azt jelenti, hogy az IBEX 35 valószínűleg nem követi az amerikai piac által megkezdett tendenciát.

IBEX 35 kereskedés – Miért érdemes az IBEX 35 CFD-kel kereskedni?

Az IBEX25 CFD-k kereskedésének az előnyei önmagukért beszélnek:

  • Nincs jutalék az IBEX 35 kereskedés esetén
  • Az IBEX index kereskedés megkezdéséhez szükséges összeg mindössze: 200 €. z lehetővé teszi az alacsony összegű indulást anélkül, hogy valódi kockázatokat vállalnál, így megtanulható a piac működése és a kereskedési pszichológia.
  • Az átlagos spread 3.5, vagyis a felár a vételár és az eladási ár közötti különbség. Konkrét részleteket a cikk későbbi részében kifejtjük.
  • Az IBEX 35 CFD-k kereskedésée már is kis összeggel (0,10 euró / pont) lehetséges, ami mindenki számára előnyt jelent, így lehet akár tanulni, akár kiegészítő jövedelmet vagy tőkét generálni.
  • Elérhető akár 1:200-as tőkeáttétel, ha profi kereskedő vagy, lakossági ügyfelek esetén 1:10 a tőkeáttét. Ennyiszer nagyobb értékű kereskedési pozíció nyitható (csak jól megalapozott kockázatkezelés esetén ajánlott).

A kereskedésnél a hosszú távú siker egyik legjobb módja egy részvény vagy tőzsdeindex vásárlása. Mindazonáltal tisztában kell lenni egy ilyen instrumetum kezelésével járó kockázatokkal.

A kereskedők néha részvényindexeknek hívják őket, mivel a részvények az indexek mögöttes eszközei.

Az IBEX 35 kereskedés, ahogy általában az index kereskedelem egy kiemelkedő ok miatt nagyon érdekes:

Nem kell aggódni az egyes részvények kiválasztása miatt. Az IBEX 35 esetében a BBVA és a Telefónica közötti választás helyett lehetőség van mindkettőre, valamint az IBEX 35 többi 33 jegyzett társaságának működtetésére Spanyolországban. Hogyan kell befektetni az IBEX 35 CFD-be?

Először is szükség lesz hozzá egy kiváló kereskedési platformra. A legjobb Forex indikátorokkal ellátott MetaTrader Supreme Edition ilyen, és az Admirals ingyenesen a rendelkezésedre bocsátja, csak kattints a képre!

IBEX 35 kereskedés, CFD vásárlás

Gondolod, hogy a spanyol gazdaság stabil és haladni fog?

Tanuld meg, hogyan kell megvásárolni az IBEX 35 CFD-t!

Mutatunk egy példát, egy napon belüli kereskedőről, aki ki akarja használni a spekuláció lehetőségeit, követve a MetaTrader 5 Supreme Edition következő lépéseit:

Forrás: IBEX35 CFD, M5. Ábra, MT5 Admirals, 2018. július 26. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

  • 1.Ha csatlakozol a kereskedési platformhoz, hozzá kell adnia a Mini Terminalt az Ibex 35 CFD diagramhoz.
  • 2.A "Lot méretének kiszámítása" szakaszban írd be a megállási veszteség pontok számát, valamint a kockázatot rögzített euróban, a maximálisan, amelyet meghatározol.
  • 3.Kattints a "Batch Set" elemre
  • 4.Ezután aktiválhatod az ügyletet, ha rákattintasz a "Vásárlás" gombra, vagy egy függőben lévő megrendelést készítesz a Mini terminál bal oldalán lévő zöld függőleges oszlop segítségével.

Ha a függőben lévő rendelést választod, akkor ne feledd a következőket:

  • 1.Először kattints a számodra érdekes belépési pontra
  • 2.Aztán kattints a Stop loss pontra
  • 3.Végül pedig kattints a profitszerzés pontra

Természetesen törölhető a profitszerzés. Ehhez a profitszerzés sorcímkével válassza ki a "T / P", majd a "Nincs" elemet.

A növekvő piacon a siker esélye nagyobb, ha csak így próbálsz spekulálni. Logikus, de nélkülözhetetlen.

Mind a skalpolás, mind a napi kereskedelem esetén kihasználható ez a tendenciát az IBEX 35 kereskedéssorán.

IBEX 35 kereskedés CFD eladás

Gondolod, hogy a spanyol gazdaság túlértékelt, és hogy az index eshet?

Itt megmutatjuk, hogyan lehet CFD-ket eladni az IBEX 35 indexen!

Nagyon egyszerű, csak kövesd a fenti lépéseket az IBEX35 indexbe történő vásárláshoz. A különbség mindössze ennyi:

  • -A piaci eladási megbízás aktiválása, hogy spekulálni lehessen a CFD csökkenésével az indexben, a Mini Terminál "Eladás" gombjával történik.
  • -A CFD eladásra váró függőben lévő megbízásának elhelyezése az Ibex 35 tőzsdeindexen a piros függőleges oszlopon keresztül történik, amely közvetlenül a Mini Terminál mellett található.

Hasonlóképpen törölhető a profitszerzés. Ehhez a profitszerzés sorcímkével válassza ki a "T / P", majd a "Nincs" elemet.

Hogyan kell kereskedni az IBEX 35 CFD-vel?

Kereskedni szeretnél az IBEX 35 CFD-vel? Számos lehetőséget és stratégiát lehetséges. Nézzük át őket!

Skalpolás és napi kereskedés az IBEX 35-tel

Akik az aktív kereskedésben hisznek, és gyors eredményeket várnak, azok számára a skalpolás és a napi kereskedelem lehet a megfelelői kereskedési forma.

Azért nem árt óvatosnak lenni, mert bár nagyon gyorsan lehet jó eredményeket elérni, de rosszakat is. Ez mind a kereskedéstől függ.

Néhány kereskedő szakosodott a Forex naptárban történő kereskedésre, lehetővé téve számukra a kereskedelemre fordított idő további csökkentését.

Ezzel a megközelítéssel egyértelműen meghatározhatóak a konkrét ügyletek, és a képernyők mögött eltöltött idő jelentősen csökken.

Egyelőre a következőket tartsuk szem előtt:

Legyen szó akár aktív kereskedésről, akár a Forexbe swing-kereskedésről, mind a fegyelem, mind a CFD-piacokon szerzett ismeretek és tapasztalatok elengedhetetlenek.

Swing kereskedés az IBEX 35-tel

Azok számára, akiknek a munkájuk jelentős időt vesz igénybe, vagy akik átgondolt és nyugodt kereskedést részesítik előnyben, a swing kereskedés sokkal kényelmesebb és kézenfekvőbb.

Ez a stratégia nagyon időigényes, fő célja az, hogy jó kereskedési lehetőségeket találjon meglehetősen nagy időegységekben, például H4, napi és heti grafikonokban.

IBEX 35 kereskedés, skalpolás és napi kereskedés

Azok számára, akik meg szeretnék skalpolni a spanyol indexet, tudniuk kell, hogy több lehetőség is adódik. Most bemutatunk egy hatékony stratégiát, viszont ezt előbb érdemes egy demószámlán kipróbálni, mielőtt élesben tennéd meg.

A következő stratégiához szükséges, hogy rendelkezz MetaTrader 4 vagy a MetaTrader 5 Supreme Edition platformmal, ezért feltétlenül töltsd le mielőtt belevágunk.

E megközelítés alapját a MetaTrader 5 Supreme Edition ingyenes Donchian admirális mutatója képezi.

A CFD stratégiában használt kereskedési elmélet két elem előnyeinek a kihasználása:

  • 1. Az európai piacok megnyitásának hatása
  • 2. Napi kiugrások, és a kereskedés mozgásának spekulációja

Valójában ilyen típusú megközelítéssel megragadható a kereskedelem legnagyobb mozgása. Ennek eredményeként a magas volatilitású napok valószínűleg jövedelmezőek lesznek, ám a kis volatilisú kereskedési napok inkább károsak lesznek az eredményekre.

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. M5. Ábra 2019. december 17. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Időszak: 5 perc

Indikátorok:

  • Admiral Donchian MT4 és az MT5 Supreme Edition
  • Mini Terminal MT4 és MT5 Supreme Edition

Az IBEX 35 index kereskedés ideje: Az európai kereskedelem 9 órától (akkor is használhatod az Admiral Day Session-ot, ha könnyebb meghatározni az Ön számára megfelelő kereskedelmet).

Long pozíció (vásárlás): az árnak át kell szakítania a Donchian Admiral indikátorcsatorna felső részét a 12. időszakban, és bezárnia.

Short pozíció (eladás): az árnak át kell szakítania a Donchian Admiral indikátorcsatorna alját a 12. időszakban, és bezárnia.

Ezzel az IBEX 35 skalpolás / napi kereskedés csak két jel figyelhető meg. Időnként mindkét pozíció aktiválódik, mind vásárlás, mind eladás.

  • Stop Loss pozíció. Akár vétel, akár eladás, a Stop Loss a Donchian-csatorna másik oldalán helyezkedik el 12-es időszakban.
  • Take Profit pozíció. Legyen szó long vagy short pozícióról, a profitszerzés 0,5 és 1 távolságra van a Donchian tartománytól.

Pozíciókezelés. A stopot el lehet helyezni, amint eléri az egy-egy arányt. A pozíció egy részét a kereskedés végén lezárhatjuk.

IBEX 35 index, egyéb kereskedési stratégiái

Valószínűleg a swing-kereskedelem az a stratégia, amely a legjobban illeszkedik a befektető profiljához, amikor CFD-k kereskedést választ.

Az IBEX 35 swing kereskedés potenciálisan növelheti a részvényportfólió értékét, ha magasabb spekulációval jár, amikor a piac egészséges és fenntartható tendenciát követ, de csökkentheti a részvénypiac veszteségeit is, amikor a spanyol gazdaság bajban van.

Az Ichimoku Kinko Hyo elemzési és kereskedési rendszer jó kiindulópont kezdő és középhaladó kereskedők számára.

Forrás: Admirals MetaTrader 5 Supreme Edition. CFD IBEX 35 napi diagram. 2018. szeptember 14. Figyelem, a múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem nyújt a jövőbeni teljesítményre.

Az Ichimoku elemzés által kínált kereskedési lehetőségek kiaknázása érdekében teljesíteni kell néhány feltételt:

  • Tanulmányozni kekk a heti tendenciát az Ichimoku kinko hyo rendszer szerint.
  • Meg kell vizsgálni a Chikou napi szintjét, hogy poztiív vagy negatív.
  • Napi visszavonulás számíthat a Kijunra, amely szintén 50% Fibonacci-t mutat.
  • A tendenciától függően napi emlekdés vagy csökkenés várható.

IBEX 35 - Kereskedési feltételek

Ezekkel a feltételekkel kereskedhetsz nálunk az IBEX 35 index-szel:

  • Tipikus Ibex 35 CFD spread: 3,5 pont
  • Minilot: 0,1
  • Nincs jutalék / megrendelés, csak az abban a pillanatban fizetendő spreadet fizet
  • Előzetes bejegyzés nélkül, piaci végrehajtás
  • Nincs minimum a Stop Loss (SL) és a Take Profit (TP) létrehozásához
  • Vonzó árrés: 10% a lakossági ügyfelek számára.
  • Kereskedés short és long pozíció. A kereskedők mindkét irányban nyihattnak kereskedést az online Ibex 35 piacon.
  • A CFD-szerződés nem jár le; általában az Ibex 35 CFD-jét nyitva tarthatja a végtelenségig
  • Az Ibex35 CFD kereskedési órákat meghosszabbították, így akár éjszaka is nagyon érdekes piaci részesedéssel járhat.

IBEX 35 kereskedés - Az Admiralsnál folytatott kereskedelem előnyei

  • Negatív egyenlegvédelmi irányelv ", amely megvéd abban az esetben, ha a számla negatív egyenlegétől.
  • Ingyenes valós idejű CFD-k és professzionális kereskedési táblázatok a MetaTrader 4 és 5 Supreme Edition online kereskedési platformokon keresztül.
  • Sebesség, kényelem és elegancia: Egy másodperc töredéke alatt kereskedhet a Mini Terminállal
  • Az egyik legjobb szabályozás az online kereskedelem világában - FCA Regulation of England
  • A hírek valós időben, közvetlenül az MT5-en.
  • Kiváló feltételek a betétekhez és a készpénzfelvételekhez. További információ itt található.
  • Minden kereskedelem stílust elfogadunk: nincs korlátozás a szakértői tanácsadókra (EA)
  • Az Ibex35 CFD adás és vétel a tőzsdén.

Amennyiben úgy érzed, hogy elérkezett a pillanat, hogy kereskedj az IBEX 35 vagy más index-szel, akkor már csak egy éles kereskedési számlára van szükséged. Regisztrálj be az Admiralsnál az alábbi képre kattintva:

További Tőzsde cikkek

Az Admiralsról

Szabályozott brókercégként hozzáférést biztosítunk a világ legnépszerűbb kereskedési platformjaihoz. Kereskedhetsz nálunk CFD-kkel, részvényekkel és ETF-ekkel.

A fenti adatok további információkat nyújtanak az Admirals honlapján közzétett összes elemzéshez, becsléshez, prognózishoz, előrejelzéshez vagy egyéb hasonló értékeléshez vagy információhoz (a továbbiakban: Elemzések). A befektetési döntések meghozatala előtt kérjük, figyeljen oda a következőkre:

1. A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.

2. Az Admirals nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admirals elemzéseire alapozva hozták meg.

3. Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admirals megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.

4. Az Elemzés egy független elemző, Jéremy Delsol, pénzügyi elemző (a továbbiakban: Szerző), személyes becslései alapján készült.

5. Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admirals nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.

6. Az Admirals által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.

7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat

TOP CIKKEK
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben? A vezető üdítőital-gyártó cég amellett, hogy figyelemre méltó megtérülést ért el, több évtizede osztalékot oszt, minden alkalommal magasabb értékben. A Coca Cola részvény vásárlás egy vonzó befektetés. A Coca Cola az egyik legismertebb márka a vil...
Facebook részvény vásárlás 2024-ben
A Facebook részvény vásárlás nagyon egyszerű, csak számlát kell nyitnod egy online brókernél és el kell kezdened a befektetést. Mielőtt azonban belevágnál a Facebook részvény vásárlásba, célszerű elvégezni a vállalat mélyreható elemzését. ✺ A Facebook a FAANG csoport tagja (Facebook, Appl...
​Mi a palládium? Palládium kereskedés 2024-ben
Valószínűleg sokan hallottak már a nemes palládium fémről, mert az ékszeriparban, elektronikában vagy autóiparban is használják. Alig van azonban olyanok, akik tudják, hogy 2016 elejétől 2020 elejéig a palládium ára a tőzsdén több mint 300%-kal megugrott, mintegy 450 dollárról 2000 dollárra, unciánk...
Összes megtekintése