Tesla részvény vásárlás 2024-ben

Eva Blanco Garzón
9 perc olvasás
A Tesla részvényei 2021-ben meredek emelkedést könyvelhettek el a tőzsdén. A korrekciót követően az árfolyam magához tért, így 2024 jó lehetőséget kínálhat Tesla részvény vásárlásra.

2020-ban és 2021-ben a Tesla teljesítménye látványos volt. Olyannyira, hogy 2020 augusztusában a Tesla részvényfelosztás mellett döntött, mert a Tesla részvényárfolyam meghaladta a 2300 dollárt részvényenként. 2022 augusztusában a Tesla 3 részre osztatta részvényeit.

Különböző események miatt azonban, amelyeket alább részletezünk, a Tesla részvényárfolyama nagymértékben csökkent. Megfelelő alkalom ez Tesla részvény vásárlásra?

Tesla részvények története a tőzsdén

A Martin Eberhard és Marc Tarpenning által 2003-ban alapított Tesla az elektromos autók egyik vezető úttörője. A Tesla akkor vált ismertté a nagyközönség előtt, amikor 2008-ban a 2004-ben részvényessé vált Elon Musk lett a vállalat elnöke.

A Tesla részvényei 2010-ben kerültek tőzsdére, a Tesla részvények árfolyama ekkor 17 dollár volt.

A Tesla részvények több éven át szerényen teljesítettek a tőzsdén, mígnem a Tesla részvényárfolyama 2020-ban emelkedni kezdett, meghaladva a részvényenkénti 2300 dollárt.

A Tesla annyira kimelkedően teljesített, hogy 2020. december 21-én bekerült az S&P 500 indexbe.

Tesla részvényfelosztás

A Tesla magas részvényárfolyama megnehezítette a Tesla részvények vásárlását, ezért 2020 augusztusában a Tesla bejelnetette, hogy 5 részre osztja részvényeit. Nem ez a részvényfelosztás volt azonban az egyetlen a Tesla eddigi történelmében. Nemrég, 2022 augusztusában a Tesla újabb részvényfelosztást jelentettbe, ez alkalommal 3 részre osztották a részvényeket.

➤ A részvényfelosztásnak köszönhetően a Tesla részvényárfolyama harmadára csökkent, a Tesla részvényei így szélesebb körben elérhetővé váltak, hiszen kedvezőbb áron több befektetőnek nyílt lehetősége Tesla részvény vásárlásra.

➤ A Tesla részvényeseit a részvényfelosztás nem érintette negatívan, hiszen ha az árat el is osztjuk 3-mal, a részvények száma megszorzódik 3-mal, így valójában a részvényfelosztás után is azonos értékben birtokolunk Tesla részvényeket.

A Tesla részvényfelosztásának célja az volt, hogy szélesebb befektetői körben váljon elérhetővé a Tesla részvény vásárlás. A Tesla részvényfelosztása is hozzájárult a Tesla részvényárfolyamának emelkedéséhez.

Tesla részvény befektetés – 2 módszer

Tesla részvény vásárláshoz először egy brókerre van szükség. Az Admiralsnál kétféle számla létezik, attól függően, hogy a hosszú távú Tesla részvény befektetés vagy Tesla részvény CFD kereskedés mellett döntünk.

  • Tesla részvény vásárlás Invest.MT5 számlával: Ha Tesla részvény befektetés mellett döntünk és hosszú távon szeretnénk birtokolni a részvényeket, az Admirals Invest.MT5 számlájával ezt megtehtjük. Az Invest.MT5 számla több száz egyéb részvényhez és ETF-hez (tőzsdén kereskedett alapok) is hozzáférést biztosít a tőzsdén.
  • Tesla részvény CFD kereskedés Trade.MT5 számlával: Ha azonban úgy gondoljuk, hogy a Tesla részvényárfolyama ingadozhat, a legmegfelelőbb a Trade.MT5 számla lehet számunkra, hiszen a CFD kereskedésnek köszönhetően egyaránt potenciálisan profitálhatunk a csökkenő és emelkedő árfolyamigadozásokból.

Töredékrészvény vásárlásra is van lehetőség az Admiralsnál. Az árfolyam töredékéért vásárolhatunk Tesla részvényt, így a Tesla jelenlegi részvényárfolyamánál jóval kedvezőbb áron van lehetőségünk Tesla részvény vásárlásra. Töredékrészvény vásárlás esetén azonban csak a részvény egy részét birtokoljuk.

Fektess be töredékrészvényekbe

Vásárolj töredékrészvényeket

Tesla részvény vásárlás néhány lépésben

Tesla részvény vásárláshoz kövsd az alábbi lépéseket:

Tesla részvény vásárlás 6 lépésben
  1. Jelentkezz be a Dashboard felületére
  2. Töltsd le a MetaTrader platformot
  3. A Piacfigyelő táblázatban kattints jobb gombbal bármelyik eszközre
  4. Kattints a Szimbólumok fülre és írd be a a keresősávba, hogy Tesla
  5. Válaszd ki a Tesla részvény szimbólumát
  6. Kattints jobb gombbal a TSLA szimbólumra, majd az Új megbízás gombra és az Eladás vagy Vétel lehetőségre

A MetaTrader 5 platform segítségével technikai elemzést is végezhetsz, így átfogóbb képet kaphatsz a Tesla részvényárfolyamának alakulásáról mielőtt Tesla részvény vásárlás mellett döntenél.

Tesla fundamentális elemzés

A Tesla árbevétele rohamosan növekedett 2009 és 2018 között. Az árbevétel rohamos növekedése jellemző egy induló vállalkozásra. Amint az a következő képen is látható, a Tesla bevételeinek alakulása látványos volt az elmúlt 7 évben.

Forrás: Az Admirals által a Tesla honlapján közzétett adatok alapján készített grafikon.

 

A Tesla eredményei 2023-ban

A Tesla pénzügyi mutatói rávilágíthatnak a részvény potenciális teljesítményére.

A Tesla által 2023 harmadik negyedévére bejelentett eredmények a következők voltak:

  • Bevétel: 23,4 milliárd dollár, szemben a becsült 24,32 milliárd dollárral.
  • Részvényenkénti nyereség (EPS): 0,66 dollár a várt 0,73 dollárral szemben.

A jó eredmények ellenére a Tesla részvényei esést szenvedtek el a tőzsdén. Ennek oka az árrést csökkentő agresszív leértékelődési politika, valamint az, hogy nem adtak meg konkrét dátumot a Cybertruck és az autonóm autó bevezetésére.

Tesla részvényelemzés a MetaTrader platformon

Stratégiánktól, pénzügyi céljainktól és kockázatvállalási hajlandóságunktól függően két lehetőség áll rendelkezésünkre: Tesla részvény vásárlás és Tesla részvény CFD kereskedés.

Nézzük a Tesla technikai elemzését, mely segíthet meghozni a döntést abban, melyik lehetőséget válasszuk!

Az alábbi diagramon a Tesla részvényárfolyamának alakulását láthatjuk:

Forrás: Admirals MetaTrader 5Tesla heti diagram. Dátumtatomány: 2018. november 25. – 2023. november 13. Készült: 2023. november 13. Kérjük, vedd figyelembe: A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.

 

Amint azt a Tesla heti diagramján is láthatjuk, 2019 októberéig az árfolyam egy oldalsó sávban mozgott. A Tesla részvényárfolyama 2019 októberében végül felgyorsult, és 2020 decembere és februárja között robbanásszerűen emelkedett, miután áttörte a korábbi csúcsokat.

A koronavírus okozta tőzsdei összeomlást követően a Tesla részvények árfolyama szinte függőleges emelkedésbe kezdett, megduplázódott, és értékét tovább növelte, mígnem elérte a történelmi csúcsot, a részvényenkénti 400 dollár körüli értéket. Azóta azonban a Tesla részvényei bearish tendenciát mutatnak.

A közelmúltban az árfolyam felfelé tört, még a 300 dollár körüli ellenállási szintet is elérte. A legutóbbi eredményhirdetések hatására azonban a Tesla részvényárfolyama zuhanni kezdett.

Ez azt jelenti, hogy nem jó ötlet a Tesla részvény vásárlás? Jelenleg az instabilitás és a bizonytalanság időszakát éljük a bankok által az infláció megállítása érdekében hozott intézkedések miatt. Mindez általában a piacokat érinti.

A Tesla azonban szilárd cég, nyereséges, így erre az árcsökkenésre a befektetők úgy is tekinthetnek, mint lehetőségre, hogy kedvezőbb áron vásároljanak Tesla részvényeket.

Ráadásul 2023 eleje óta a Tesla részvényárfolyama több mint 100%-kal nőtt!

Tudj meg többet a részvénypiacról és a vállalati eredményjelentések részvénypiaci hatásairól ingyenes webináriumainkon! Piaci szakértőktől tanulhatsz kereskedési és befektetési stratégiákról, indikátoroktól, a fundamentális és technikai elemzés alapjairól, így mindig naprakészen vághatsz bele a kereskedésbe.

Regisztrálj most az alábbi bannerre kattintva!

Ingyenes kereskedési webináriumok

Gyarapítsd tudásodat szakértő kereskedőink webináriumain

5 ok, amiért érdemes átgondolni a Tesla részvény vásárlást

Az okok, amelyek miatt jó ötlet lehet a Tesla részvény befektetés:

  • A Tesla részvények jól teljesítnek a tőzsdén.
  • A vállalat fenntartható nyereségességet és nyereséget mutat.
  • Földrajzi diverzifikáció.
  • A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk karizmatikus vezető.
  • A vállalatnak ígéretes jövőképe van és jelentős versenyelőnyökkel rendelkezik az iparágában. A Tesla az elektromos járművek piacvezetője.

Ráadásul a Tesla részvényfelosztásának köszönhetően a Tesla részvény vásárlás már szélesebb befektetői kör számára elérhető.

Mikor adódik megfelelő alkalom Tesla részvény vásárlásra?

Sok befektető évek óta követi a Tesla részvényekkel kapcsolatos híreket, de még nem döntöttek Tesla részvény vásárlás mellett.

Cikkünkben megvizsgáltuk a Tesla fundamentális és technikai elemzését, a legfrissebb híreket és azt, hogy a Tesla részvényárfolyama hogyan reagált a korábbi eseményekre. Bár látszólag úgy tűnik, hogy minden pozitív irányba halad, nem szabad elfelejtenünk, hogy bizonytalan pillanatban vagyunk, és nem tudhatjuk pontosan, mi fog történni a piacokon.

A befektetők 2 lehetőség közül választhatnak:

  • Tesla részvény vásárlás – jelenleg kedvezőbb áron
  • Tesla részvény CFD kereskedés – potenciális profitálás növekvő és csökkenő árfolyamból

Javasoljuk, hogy kereskedési stratégiáidat először teszteld egy ingyenes demo számlán virtuális pénzeszközökkel. Használd ki a kockázat nélküli kereskedés lehetőségét, hogy később magabiztosan vághass bele az élő számlás kereskedésbe!

Kereskedj kockázatmentes demo számlával

Gyakorold a kereskedést virtuális alapokkal

Tesla részvény vásárlás – GYIK

 

Mikor fizet a Tesla osztalékot?

A Tesla nem fizet osztalékot a részvényei után és osztalékfizetés 2024-ben sem várható. A befektetők pénzt keresnek a Tesla részvény vásárlással, amennyiben az árfolyam megfelelő irányba mozdul el.

 

Mennyibe kerül a Tesla részvény vásárlás?

Tesla részvény vásárlás esetén figyelembe kell vennünk a Tesla részvény értékét az adott pillanatban, továbbá a megvásárolni kívánt részvények számát és a bróker által alkalmazott jutalékot.

 

Mennyi a minimum Tesla részvény befektetés esetén?

Befektetési számlát már 1 euró befizetéssel is nyithatunk, tehát a Tesla részvény vásárlás már ekkora összegtől rendelkezésünkre áll. Kereskedési számla esetén a letét 100 euró, tehát Tesla részvény CFD kereskedés esetén ekkora induló tőkével kell kalkulálnunk. Ezután a vásárolt részvények számától és azok árától függ.

 

Mikor hajtott végre részvényfelosztást a Tesla?

2022 augusztusában 3 részre, 2020 augusztusában pedig 5 részre osztotta részvényeit a Tesla.

 

További oktatási cikkek:

Az Admiralsról

Az Admirals egy többszörösen díjnyertes, globálisan szabályozott Forex és CFD bróker, amely több mint 8000 pénzügyi eszközzel kínál kereskedést a világ legnépszerűbb kereskedési platformjain keresztül: MetaTrader 4 és MetaTrader 5. 

Kezdd el a kereskedést még ma!

INFORMÁCIÓK AZ OKTATÁSI ANYAGOKRÓL:

A megadott adatok további információkat tartalmaznak az Admirals védjegye alatt működő Admirals befektetési vállalkozások (a továbbiakban: "Admirals") webhelyein közzétett elemzésekről, becslésekről, előrejelzésekről, piaci felülvizsgálatokról, heti kilátásokról vagy egyéb hasonló értékelésekről és információkról (a továbbiakban: "Elemzés"). Mielőtt bármilyen befektetési döntést hoznál, vedd figyelembe a következőket:

  1. Ez egy marketing kommunikáció. A tartalom csak tájékoztató jellegű, és semmilyen módon nem tekinthető befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. Nem a befektetési kutatások függetlenségének előmozdítását célzó jogszabályi előírásoknak megfelelően készült, és semmilyen kereskedési tilalom nem vonatkozik rá a befektetési kutatások terjesztését illetően.
  2. A befektetési döntés minden ügyfél saját felelőssége, ezen okból kifolyólag az Admirals nem vállal felelősséget az ilyen döntésekből eredő veszteségekért vagy károkért, attól függetlenül, hogy azok alapja a publikált tartalom vagy sem.
  3. Ügyfeleink érdekeinek védelme és az Elemzés tárgyilagossága érdekében az Admirals releváns belső eljárásokat dolgozott ki az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
  4. Az elemzést Eva Blanco Garzón független elemző készítette személyes becslések alapján.
  5. Bár minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy a tartalom megbízható forrásból származzon és minden információ a lehető legnagyobb mértékben, időszerűen, pontosan és teljes egészében kerüljön nyilvánosságra, az Admirals nem garantálja az Elemzésben található minden információ pontosságát vagy teljességét.
  6. A tartalomban feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen múltbeli vagy modellezett teljesítményét nem szabad az Admirals kifejezett vagy hallgatólagos ígéretének, garanciájának vagy következményének értelmezni. A pénzügyi eszköz értéke növekedhet és csökkenhet és az eszközérték megőrzése nem garantált.
  7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a különbözeti szerződéseket is) spekulatív jellegűek és veszteséget vagy nyereséget eredményeznek. Mielőtt elkezdenéd a kereskedést, győződj meg arról, hogy teljes mértékben megértetted a kockázatokat.
TOP CIKKEK
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben? A vezető üdítőital-gyártó cég amellett, hogy figyelemre méltó megtérülést ért el, több évtizede osztalékot oszt, minden alkalommal magasabb értékben. A Coca Cola részvény vásárlás egy vonzó befektetés. A Coca Cola az egyik legismertebb márka a vil...
Facebook részvény vásárlás 2024-ben
A Facebook részvény vásárlás nagyon egyszerű, csak számlát kell nyitnod egy online brókernél és el kell kezdened a befektetést. Mielőtt azonban belevágnál a Facebook részvény vásárlásba, célszerű elvégezni a vállalat mélyreható elemzését. ✺ A Facebook a FAANG csoport tagja (Facebook, Appl...
​Mi a palládium? Palládium kereskedés 2024-ben
Valószínűleg sokan hallottak már a nemes palládium fémről, mert az ékszeriparban, elektronikában vagy autóiparban is használják. Alig van azonban olyanok, akik tudják, hogy 2016 elejétől 2020 elejéig a palládium ára a tőzsdén több mint 300%-kal megugrott, mintegy 450 dollárról 2000 dollárra, unciánk...
Összes megtekintése