BMW részvény vásárlás, BMW részvény kereskedés

Annabella Szabo
15 perc olvasás

Sok tőzsdéző vagy tőzsdézni vágyó kacérkodik a gondolattal, hogy érdemes-e külföldi részvényekkel is kereskedni.

Az egyik leglikvidebb európai részvénypiac a Deutsche Börse, ahol számos ismert nemzetközi cég részvényeivel tudunk kereskedni rövid, közép vagy akár hosszabb távon is.

Ezúttal az egyik nagy német autógyár, a Bayerische Motoren Werke AG (BMW) részvényeivel foglalkozunk.

Nézzük meg, miről lesz szó:

Az autóipar jelentős átalakuláson megy keresztül napjainkban, az ebben rejlő lehetőségek miatt a BMW nem csak a gépjármű vásárlók egyik kedvelt márkája, hanem sok tőzsdei befektető is szemmel tartja több autógyár, így a BMW chart-ját is és veszi fontolóra a BMW részvény vásárlását.

A BWM részvény története

A BMW elődje a Rapp Motorenwerke GMBH 1913-ban alakult, 1917-ben változott neve BMW GMBH-ra, majd 1918-ban BMW AG-ra. A BMW repülőgépek számára fejlesztett motort. 1923-ban motorkerékpár gyártásba kezdtek.

Öt évvel később a Fahrzeugfabrik Eisenach AG felvásárlását követően a BMW már autógyártó is lett. A második világháború előtti években ismét a repülőgép motorgyártás volt a társaság fő tevékenysége.

Nyiss demo számlát

Kereskedj virtuális környezetben

A világháborút, majd a későbbi válságot követően majdnem felvásárlás áldozata lett a vállalat, de szerencsére és a mai BMW vásárlók szerencséjére a cégnek sikerült megőriznie önállóságát, így azóta folyamatosan csodálhatjuk a szebbnél szebb modelleket az utakon.

A BMW jele ma már minden fiatal számára ismert, valamint a márka a tehetősebb üzletemberek körében is igencsak kedvelt.

A hetvenes, nyolcvanas években a vállalat komoly növekedésen ment keresztül.

Ma már a vállalat az autóipar prémium kategóriájának egyik meghatározó tényezője, nemrég ünnepelte századik születésnapját.

A vállalat számos autógyártónak gyárt motort, egyik kedvelt márkája a Mini.1

A BMW árfolyama hosszú távon

Forrás: Admirals MetaTrader platform, BMW árfolyam, havi chart, 1996.aug.1 -2020.jan.17. – Készült: 2020.01.17, A múltbeli teljesítmény nem számít megbízható indikátornak a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan.

A fenti chart a BMW részvényeinek árfolyamalakulását ábrázolja a kilencvenes évek közepétől napjainkig (Metatrader kereskedési platform, BMW chart).

Az ábrán jól látható, hogy azok a befektetők, akik még 2000 előtt beszálltak a papírba, vagy a válságot követő fordított fej-váll alakzatot időben felismerték, akár komoly profitra is szert tehettek azóta.

Vegyél részt az Admirals webináriumain és előadásain, ahol számos kereskedhető termékről kaphatsz bővebb információt, például a BMW részvényeiről is. Regisztrálj néhány gombnyomással!

Ingyenes kereskedési webináriumok

Gyarapítsd tudásodat szakértő kereskedőink webináriumain

Az Admiralsnál kereskedhetsz BWM részvényekkel és BMW részvény CFD-kkel is. Például, az Invest.MT5 lehetővé teszi, hogy a kereskedők részvényeket vásároljanak és birtokoljanak.

Az Trade.MT4, Zero.MT4 és az Trade.MT5 lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy a kereskedjenek devizapárokkal, kriptovaluta CFD-kel, részvény CFD-kel, kötvény CFD-kel és még sok mással! Amennyiben szeretnéd jobban megismerni ezeket az opciókat, olvasd el az Admirals weboldalán található számlatípusokat.

A következő képen a BMW részvény heti chart-ja látható, Metatrader 4-es felületen:

Forrás: Admirals MetaTrader platform, BMW részvény grafikon, havi chart, 2012.dec.23 -2020.jan.17. – Készült: 2020.01.17. A múltbeli teljesítmény nem számít megbízható indikátornak a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan.

Az előző képen is láthattunk fordított fej-váll alakzatot, úgy tűnik, hogy a BMW részvény magasabb idősíkon olykor kirajzolja a technikai elemzésből ismert alakzatot.

A fordított fej-váll alakzat látható volt 2015 vége és 2016 közepén, de mellette láthatunk dupla aljat és dupla csúcsot is.

2017 közepe óta egy eső trendet láthattunk, ami után az árfolyam kitört a trend ellenállásából, majd a korábbi oldalazás támasz szintje megfogta az árfolyamot.

Ha több hasonló vagy akár egyéb alakzatot is időben szeretnél felismerni, vegyél részt az Admirals oktatásain.

Ingyenes kereskedési webináriumok

Gyarapítsd tudásodat szakértő kereskedőink webináriumain

Természetesen olyan belépő, amivel mindig nyerhetünk, nem létezik, de lehet összeállítani olyan technikákat, stratégiákat, amelyek több idősík együttes elemzését követően nagyobb biztonsággal adnak jelzést vételre, illetve eladásra.

Sok-sok gyakorlással, a MetaTrader demo használatával csökkenthetjük annak esélyét, hogy mi is a tőzsdei vesztesek táborát gyarapítsuk, de a tanulás gyakran veszteségekkel is járó folyamat, főleg, ha esetleg bekövetkezne egy komolyabb tőzsdei esés vagy korrekció.

A következő képen egy 4 órás BMW chart látható:

Forrás: Admirals MetaTrader platform, BMW részvény grafikon. A pénzügyi instrumentumokat bemutatok grafikonok ebben a cikkben illusztratív céllal rendelkeznek és nem tartalmaznak felhívást vagy tanácsadást az Admirals által nyújtott pénzügyi instrumentumok vételére vagy eladására. A múltbeli teljesítmény nem számít megbízható indikátornak a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan.

A fenti ábrán bal oldalt fent fals kitörést láthatunk kék színnel, illetve egy ék alakzatból történő lefelé kitörést.

Ha ezeket kellő időben felismerjük, megóvhatjuk long pozícióinkon elért profitunkat a részvények eladásával, esetleg egy BMW CFD ügylettel fedezhetjük is azokat, vagy akár az árfolyamesésből is profitálhattunk volna.

A második kék téglalap szintén meghiúsult kitörés, hasonlóan az előzőhöz.

Ehhez hasonló és összetettebb technikákról, stratégiákról szemináriumainkon és webináriumainkon is érdeklődhetsz, várunk téged és a kérdéseid.

Ingyenes kereskedési webináriumok

Gyarapítsd tudásodat szakértő kereskedőink webináriumain

 

BMW részvény vásárlása (Metatrader felületen)

Amennyiben rendelkezel Admirals MT4 demo számlával, a piacfigyelő ablakban kiválaszthatjod a BMW részvényt és a kék mezőre klikkelve, az előreugró ablakban a mennyiség megadását követően azonnal vásárolhatsz BMW részvényt.

Forrás: Admirals MetaTrader- BMW MetaTrader Piacfigyelő Ablak

Forrás: Admirals MetaTrader- BMW MT4 - Új megbízás

Egy másik módszer a BMW chart-jára a jobb oldali egérgombbal klikkelve a fent ábrán jól látható (Kereskedés, Új megbízás).

Mielőtt azonban BMW vagy bármilyen részvényt vennénk, szükséges fundamentális híreket olvasnunk a világgazdaság, a német gazdaság, a járműipar helyzetével kapcsolatban. Fontos a makrogazdasági hírek értékelése, a BMW részvény elemzése, mielőtt bármilyen befektetési döntést is hozunk.

A tőzsdén, ha nem is kötelező, de ajánlott a stop loss megbízás egyaránt, aminek segítségével előre eldönthetjük, hogy az adott részvénnyel nagyságrendileg mekkora összeget vagyunk hajlandók elveszíteni, ha esetleg várakozásunk nem jönne be.

Forex és CFD kereskedés

Hozzáférhetsz több mint 40 CFD-hez devizapárokon, éjjel-nappal

Fontos szabály, hogy mindig legyen szabad pénzünk, azaz a puskaport tartsuk szárazon. Ha az események kedvező irányban indulnak el, talán jó módszer lehet a csúszó stop loss használata vagy éppen a pozíció részbeni zárása is.

Soha ne legyünk mohók, soha ne gondoljuk azt, hogy mi már mindent tudunk a piacról és soha ne hozzunk érzelmi döntést.

A tőzsdén a legtöbb befektető veszít, ennek elkerülése vagy csökkentése portfólió képzéssel, kockázatkezeléssel, tanulással, alázatos trader-i magatartással oldható meg.

Például, ha a BMW portfóliónk részét képezi, tudatosan át kell gondolnunk, mekkora hangsúlyt kívánunk rá tenni.

Amikor megvásárolunk egy adott terméket, részvényt, mindig legyen tervünk a pozíció lezárására, mindig legyen egy tervezett időhorizontunk, valamint mindig 2 forgatókönyv lebegjen a szemünk előtt: a tőzsdén nyerhetünk, de veszíthetünk is.

Mohók se legyünk, de nem szabad megremegni sem, ha a pozíció egy ideig nem hozza elvárásainkat. Éves, több éves távon kell hozamot elérnünk, nem egy-egy pozíción és nem minden pozíción. A részvényekről vagy a CFD-kről, mint az indexek, devizák, kriptodevizák, kérdezz minket bátran az előadásainkon.

BMW részvény kereskedése (kiket érdekelhet)

Sok befektető úgy talál rá a részvénypiacra, hogy előtte Forex kereskedő volt, vagy éppen az árutőzsdén próbálkozott.

Mások már több éve figyelik például a magyar vagy a nemzetközi piacokat, megint mások talán ma olvastak először a befektetések világáról, vagy éppen befektetési alapokban, ingatlanokban, unit linked biztosításokban tartják vagyonukat. Hogy mi a helyes befektetői hozzáállás?

Nincs egyértelmű válasz, talán az, hogy minden időpontban, minden helyzetben, minden személyiségtípusnál más és más. Az eddigi tapasztalatok alapján hosszú távon nézve a tőzsdeindexek általában magasabb hozamot értek el például az ingatlanpiacnál. Hogy mi a jövő? Ezt senki sem tudja.

Ha valaki jó időpontban kiválaszt 3, 5, vagy éppen 10 féle részvényt, egy saját portfólióval akár a befektetési alapoknál is nagyobb hozamot érhetünk el, mivel ott relatíve magasak a költségek.

Nyilván egy alapkezelő szakember és képes hozamok elérésére, de ha esetleg pont egy komolyabb tőzsdei korrekció előtt és pont a ciklus legtetején vásárolunk, akkor hosszú ideig kell várnunk a várt hozamot.

A tőzsdén lehet short ügylettel árfolyamesésből is profitálni, talán ezért is érdemes befektetési alapok és ingatlanok vásárlása mellett tőzsdéznünk indexekkel, egyedi részvényekkel.

Bármilyen befektetési tapasztalattal és bármilyen háttérből is érkezünk, érdemes a hazai papírok mellett külföldi részvényekkel is kereskednünk.

A járműipari cégek több mint 10-20 éve tartogatnak jó belépési lehetőségeket, mindig van bennük új sztorik, ezért is lehet érdemes például a BMW részvényekkel kereskedni.

Emellett érdekes lehet gyógyszeripari, élelmiszeripari, kereskedelmi vagy éppen pénzügyi szektorba is fektetnünk. Fontos, hogy tisztában kell lennünk pénzügyi, tőzsdei alapfogalmakkal, mint például: portfolió, diverzifikáció, stop loss, árfolyamkockázat, árfolyamnyereség adó, stb.

A BMW részvény nyomon követését azoknak ajánljuk elsősorban, akik tisztában vannak a járműipari trendekkel, akik látják a fantáziát az elektromos autózásban, vagy aki éppen a BMW márka szerelmesei.

Fontos azonban kihangsúlyoznunk, hogy minden befektetést jól kell időzíteni hosszabb távon is. Aki pedig daytrader szeretne lenni, annak is tetszeni fog a BMW és hasonlóan likvid papírok chart-ja, ugyanis gyakran kínál jó belépőket rövid távú kereskedőknek is a BMW részvény.

Ingyenes elemző eszközök

Használd ki a rengeteg exkluzív eszközt egyetlen gombnyomással

BMW részvény tőzsde stratégia

Számos kereskedési stratégia létezik a részvénypiacon, bármilyen idősíkon is kívánunk kereskedni. A devizapiacon azért működik jól a technikai elemzés, mert a forgalom magas, illetve nagyfokú likviditás is jellemzi.

Amennyiben daytrade is érdekel minket, nem csak hosszabb távú kereskedés, célszerű indexekkel vagy nagyobb méretű cégek részvényeivel is kereskednünk.

A német tőzsde sok daytrader-nek kiváló kereseti lehetőséget nyújt, valamint nyitvatartási idő szempontjából is kedvez nekünk európaiaknak, magyaroknak.

A német piacon az autógyártók részvényei, így a BMW részvény is, kellően likvidek, chart-ja is alkalmas gyakran daytrade-re. Ha már járműipar, akkor miért ne a BMW részvény?

A lenti chart-ok MetaTrader felületen 1 perces idősíkon ábrázolják a BMW nap eleji mozgását.

Gyakran a chart réssel is nyithat, főleg ha előző napon az amerikai piacok nagy mozgást produkáltak, így sok trader megpróbálkozik a rés betöltésére játszani.

Ez nem mindig sikerül, de ha lent egy dupla alj vagy egy fals letörés jó beszállót kínál és mi nem csak a teljes rés betöltésére játszhatunk, hanem long pozíciót is nyithatunk.

A lentebbi grafikonon lévő kis kék téglalap egy fals letörési kísérlet, ha ezt követően azonnal belépünk és a pozíció felét, két harmadát a képernyőfotó pillanatában lezárjuk, már nagy baj nem lehet, akkor is nyerünk, ha a maradékkal kistoppolódunk.

A stop szint a fals letörés alja, 65,50. Ez egyébként dupla alj is lehet, ha kreatívabban szemléljük.

De honnan lehet ezt eldönteni? Hogy tudom ezt felismerni? Hogyan tudom ezt gyakorolni? Gyere el ingyenes előadásainkra, webináriumainkra és kérdezze oktatóinkat. Ami pedig a gyakorlást illeti, töltsd le az admiralmarkets.com/hu oldaláról MT4 demo számlánkat.

A trade beszállóját a rajzokon nyíllal jelöltük, a stop loss-t, amit mindig az alakzat alá helyezünk, a célárakat pedig a piros kis pipák jelölik.

Az emelkedő piros trendvonal későbbi törése is adhat jelzést a pozíció csökkentésére vagy lezárására.

Hasonló, illetve ettől jóval komplexebb kereskedési technikákat is lehet alkalmazni 15 perces, 5 perces vagy akár órás chart-okon is.

A legtöbb stratégia lényege az, hogy fel kell ismerni szinteket, támaszokat, ellenállásokat, kitöréseket, alakzatokat, ferde trendvonalak töréseit, valamint az, hogy legyünk tisztában önmagunkkal és a kereskedés pszichológiájával.

A mentális felkészültség, az érzelmek kontrollálásának képessége, a félelem és a mohóság kezelése mind szükségesek egy-egy jó stratégia kialakításához.

Emellett a risk reward, money management, kockázatkezelés, stb szavakkal is célszerű tisztában lennünk. Ehhez és még számos egyéb dologhoz segíthetnek hozzá minket az Admiralsoktató anyagai. Oktatóvideók, cikkek, webináriumok és előadások, mind tudnak segíteni a céljaid elérésében.

Forrás: Admirals MetaTrader platform, BMW részvény árfolyam, M1 chart, 2020.01.24. – Készült: 2020.01.24. A múltbeli teljesítmény nem számít megbízható indikátornak a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan.

BMW részvény - Összefoglalás

Akár kezdő, akár haladó kereskedők vagyunk, a legtöbben már próbálkoztunk devizákkal kereskedni, indexekkel trade-elni, valamint a legtöbbünket vonz a részvények világa.

A magyar piacon is rengeteg lehetőséget tartogatott az elmúlt 10 év, de természetesen az amerikai, a német és egyéb tőzsdéken is hatalmasakat lehetett kaszálni (vagy éppen veszíteni), és egy korrekciót követően valamikor újra beszállók jöhetnek.

Miért a német tőzsde? Miért az autóipar? A német tőzsde nagyjából abban az időszakban tart nyitva, amikor az európai, a magyar emberek többsége dolgozik, így a DAX index igazodik leginkább napi ritmusunkhoz.

A német tőzsdén az autógyártók részvényei rengeteg hírrel szolgálnak, valamint technikailag is jó beszállókat tartogatnak számunkra.

A BMW az elmúlt évtizedben tökéletes volt hosszabb távon és daytrader-eknek egyaránt. Mielőtt egy adott részvénnyel elkezdünk kereskedni, célszerű megismerni a céget, a tevékenységét, a jövőbeni terveit, stb.

Kereskedj a MetaTrader 5 platformon

Kereskedj a világ legnépszerűbb kereskedési platformján

Ezzel párhuzamosan a chart-ot vizsgáljuk meg több idősíkon, valamint értékeljük a vállalati híreket, a makrogazdasági események várható hatását, stb.

Amennyiben szinte minden tényező egy adott irányba mutat, csakis akkor lépjünk pozícióba, de mindig stop loss alkalmazásával, a kockázatokat figyelembe véve, valamint mentálisan is hangolódjunk rá a piacra, az adott chart-ra.

Fontos ezt megelőzően tanfolyamokra járnunk, demo valamint éles kereskedési tapasztalatra is szert tennünk, hogy mindig minden körülmény mellett be tudjuk tartani a money management és a tőzsdézés alapszabályait, hogy lehetőleg profitábilis trader-ekké válhassunk.

Ez egy folyamat. Ennek egy része a részvénykereskedés, melyre jó lehet a BMW részvény MT5 felületen is, mivel likvid, nagy forgalmú és kedvelt papír. Részvényekhez találhatunk sok-sok kereskedési stratégiát. Reméljük, hogy ez a cikk is közelebb vitt a céljaid eléréséhez.

Minden bizonnyal van jövő az autóipari részvényekben, van sok jó lehetőség más szektorokban is, ugyanakkor a piac mindig változik, ezt vegyük figyelembe.

A bikapiac kis korrekció után folytatódhat, vagy nemsokára jön egy válság? Nem tudja ezt megmondani sok elemző sem, de a válság is egy lehetőség, a bikapiac pedig a legjobb a trader-ek számára.

Meglátjuk, hogy mi jön, de a cél az, hogy egyre közelebb jussunk a profitábilis trader-ré váláshoz, de azt tudjuk mindannyian, hogy ez az út nehéz, rögös, de tanulni mindig jó és oktatóink és a Te célod közös: hogy a profitgörbe emelkedjen.

[ctabanner]

A BMW chart-ján láthattunk heti, havi, napi vagy éppen skalp belépőket. A DAX-on sok daytrader köt, közülük sokan követik a BMW chart-ját is napi szinten, mivel kellően likvid a részvény.

Hogyan tudom eldönteni milyen időtávon kereskedjek? Hogyan tudom kiválasztani azt az 5-6 részvényt, ami érdekes lehet a BMW mellett? Hogyan tervezzem meg a belépőmet és mikor szálljak ki?

Hogyan módosítsak meglévő stratégiáimon? Hogyan kezeljem a kockázatot? Miért van rossz helyen a stop loss-om? Miért érzem azt, hogy a piac ellenem van?

Szinte mindannyian feltettük már ezeket a kérdéseket. De választ nem sok mindenre kaptunk. Ha eljössz az előadásainkra, vagy részt veszel online webináriumainkon, akkor ott személyesen vagy online is kérdezhetsz.

Az oktatás mellett érdemes kipróbálnod a kereskedést egy ingyenes és kockázatmentes Demo számlán, ahol virtuális alapokkal ismerheted meg a pénzügyi piacok működését, Nyiss egyet ingyen pár kattintással.

Forex és CFD kereskedés

Hozzáférhetsz több mint 40 CFD-hez devizapárokon, éjjel-nappal

Miért kereskedj az Admiralsnál?

  • Kereskedj és fektess be egy szabályozott társasággal, amely magában foglalja a brit pénzügyi magatartási hatóság előírásait.
  • Használd ki a negatív számlaegyenleg elleni védelem irányelvet, amely segít megvédeni Téged a káros piaci mozgásoktól.
  • INGYENES hozzáférést biztosít a leggyorsabb és legnépszerűbb online kereskedési szoftverhez, a MetaTrader-hez, PC, Mac, Web, Android és iOS operációs rendszereken történő használatra.

További oktatási cikkek:

Az Admiralsról

Szabályozott brókercégként hozzáférést biztosítunk a világ legnépszerűbb kereskedési platformjaihoz. Kereskedhetsz nálunk CFD-kkel, részvényekkel és ETF-ekkel.

A megadott adatok további információkat nyújtanak az Admirals védjegy alatt működő Admirals befektetési vállalkozások weboldalain ( a továbbiakban “Admirals”) közzétett összes elemzésről, becslésről, előrejelzésről, előrejelzésekről vagy más hasonló értékelésekről vagy információkról (a továbbiakban: Elemzés). Mielőtt bármilyen befektetési döntést hoznál, kérjük, fordíts nagy figyelmet a következőkre:

  1. A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.
  2. Az Admirals nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admirals elemzéseire alapozva hozták meg.
  3. Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admirals megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
  4. Az Elemzés egy független elemző, Jéremy Delsol, pénzügyi elemző (a továbbiakban: Szerző), személyes becslései alapján készült.
  5. Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admirals nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.
  6. Az Admirals által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.
  7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat.

1Forrás: Wikipédia - BMW

 
TOP CIKKEK
Amazon részvény vásárlás 2024-ben
Az Amazon részvényei több mint 1500%-ot drágultak az elmúlt években. Nézzük meg az Amazon részvény tőzsdei alakulását, és az eredmények után vonjuk le a következtetést, jó ötlet-e az Amazon részvény vásárlás 2024-ben. ✺ 2023 harmadik negyedévében az Amazon a vártnál magasabb bevételt ért...
Bank of America részvény vásárlás 2024-ben
Bank of America részvény befektetés esetén 2 lehetőség áll rendelkezésünkre: Bank of America részvény vásárlás Bank of America részvény CFD kereskedés ✺ A Bank of America részvények a kedvencek közé tartoznak Warren Buffett portfóliójában.✺ A Fed kamatemelései a várakozásokat fe...
A legjobb befektetési lehetőségek 2024-ben
A befektetések világa tele van a hozzáértő befektetők profitszerzési lehetőségeivel. Annyi lehetőség közül lehet választani, hogy nehéz eldönteni, melyiket válasszuk. Cikkünkben összeállítottuk a vagyon növelésére szolgáló legjobb befektetési lehetőségek listáját. Részletesen elmagyarázzuk az egyes...
Összes megtekintése