​Kereskedés az ázsiai tőzsdén

Admirals
8 perc olvasás

Az ázsiai tőzsde meghatározó helyet foglal el a pénzügyi piacokon. A térségben még a kontinens legnagyobb országainak többségét is feltörekvő országoknak tekintik. Kíváncs vagyi, hogy Kína, a világ második gazdasági hatalma, is közékük tartozik, annak ellenére, hogy a világ második gazdasági hatalma.

Mások,mint például Dél-Korea, Japán és Szingapúr szintén fejlett országok. Mivel a világ népességének több mint fele Közel-Keletről a Távol-Keletről származik, ezért a kereskedni vágyóknak vagy a befektetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy Ázsia jelentős gazdasági erőt képviselhet az elkövetkező évtizedben.

A legtöbb európai kereskedni vágyó és befektető számára az ázsiai tőzsdén történő befektetés nem igazán tűnik ismerősnek. A közelség hiánya, a pénzügyi média, például a Les Echos, gyenge lefedettsége, az árfolyamhatás, az éjszaka közepén felébresztése mind-mind hátráltató tényező. Pedig akadnak olyan nemzetközileg elismert cégek is, mint például az Alibaba, a Toyoto Motor, a JD.com, a Sony, a Nintendo stb.

Az alábbiakat tudhatod meg ebből a cikkből:

  • A fő tőzsdei indeek
  • Az ázsiai piac valós kereskedési idejét
  • A tendenciákat befolyásoló gazdasági statisztikák
  • Figyelmeztető jelek az európai indexekre tekintve

Az ázsiai tőzsde fő mutatói

Nagyon sok van. Ennek ellenére a választás nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik. Két index kiemelkedik történelmük és gazdasági súlyuk alapján.

A Nikkei 225

Az 1949. május 16-án alapított Nikkei 225 a japán és az ázsiai kontinens Tokiói Értéktőzsde zászlóshajója. 225 vállalatot foglal magába, amelyek 35 különböző iparágban működnek. Számítása megegyezik a Dow Jones Industrial számításával, azaz a jelen lévő 225 értékpapír-piaci súlyozásával.

A három leginkább képviselt ágazat az ipar, a fogyasztói jog és a pénzügyek. Az index legismertebb társaságai között van például:

Forrás: Az Admirals MT5 MT5-SE modullal a Nikkei 225 CFD-n [JP225], havi grafikon 2018. január 2-tól 2020. Március 20-ig. Készült: 2020. március 20., 16: 30-kor. - Figyelem: A múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem biztosít a jövőbeli teljesítményre vonatkozóan.

  • Sony, Canon az elektronikában,
  • Toyota, Nissan, Suzuki az autóban,
  • Softbank a telekommunikációban
  • Nomura a pénzügyi szolgáltatások számára

A Nikkei 225 a japán gazdaság gyors elindulásának köszönhetően a 1980-as években élte igazi aranykorát. Mindenekelőtt Japán látványos fejlődése az innováció terén a technológiai és ipari szektorban eredméyzte ezt. Aztán a szárnyaló házárak vették át a vezérszerepet.

1989 decemberében Ázsia legnagyobb részvény árfolyama elérte a történelmi csúcsot - 38 957 pontot - a japán gazdaság euforikus szakaszában. Japán akkoriban globális megtakarításokat vonzott fel külföldi tőkével, főleg amerikai dollárban.

Ugyanakkor ebben az időben jelent meg a felesleges pénzügyi és ingatlanbuborék. A japán tőke átruházására az Egyesült Államokból, miután az amerikai dollár jennel szemben erőteljesen leértékelődött. Az erős jenrel szemben az exporttól függő japán gazdaság hirtelen összeomlott.

Néhány évtizedig a Felkelő Nap földje gyógyította sebeit, és fokozatosan épült fel. Röviden: az ázsiai tőzsde kiemelt indexének csökkenése több mint 13 évig folytatta esését egészen 2003. áprilisáig. Mindezek mellett nem múlt el nyomtalanul a 2000 s 2001 közötti Intrnet buborék, és a 2007-2008 jelzálogpiaci válság sem.

 

A Hang Seng index

Az 1969. november 24-én alapított Hang Hang-index az ázsiai tőzsde, konkrtan a hongkongi piac elsődleges indexe. Igazság szerint azt is megmutatja, mi történik Kínában, az 1980-as évek eleje óta fennálló történelmi kapcsolat révén. Megerősödött, amikor a globalizáció teljes lendületben volt. Sőt, Hong Kong kevesebb, mint 30 kilométerre található Shenzhentől, az egyik legnagyobb kínai várostól.

Nem meglepő, hogy a kontinentális kínai társaságok szerepelnek az egykori brit gyarmatban. Előnyökei azok a kedvező piaci feltételek, amelyeket hazai pénzügyi központjuk ma nem tud garantálni. A legékesebb példa talán az Alibaba IPO, amely most már kettős tőzsdei jegyzéssel rendelkezik New York mellett. A hongkongi indexet alkotó vállalatok között a legnevesebbek:

  • Geely az autóiparban,
  • Petrochina, CNOOC, Sinopec olajban és földgázban
  • China Mobile, China Unicom a távközlés területén
  • ICBC a pénzügyi szolgáltatások területén

Forrás: Az Admirals MT5 MT5-SE modullal a Hang Seng 50 Index CFD-n [HSI50], havi grafikon 2017. július 23-tól 2020 március 20-ig. Készült: 2020. március 20., 17:00 . - Figyelem: A múltbeli teljesítmény semmilyen garanciát nem biztosít a jövőbeli teljesítményre vonatkozóan.

Az 1997-es visszaesés során a Hang Seng-index a délkelet-ázsiai válság súlyosságát erősen megérezve, értékének majdnem 54% -át elvesztette 1997. júliusától 1998. júliusáig. Mint minden fő világindex, nem kerülte el a zuhanó tendenciát. A másodlagos hitelek válságának köszönheti, a legnagyobb esését, 2007. október és 2008. október között, körülbelül 66,5%-ot.

Az időeltolódás az ázsiai tőzsdei kereskedéshez

Ha azon gondolkozunk, hogy a két nagyobb ázsiai tőzsde közvetlen kereskedéséből szeretnénk profitálni, és Európában élünk, akkor megkerülhetetlen tényező az időeltolódás. Éjszaka fel kell kelni, hogy élőben követhessük a napi fejleményeket. Az ázsiai piacok nyitvatartási ideje megkülönbözteti a reggelit és a délutáni strandokat, így dél és 13 óra között tart zárva. Fontos továbbá, hogy a bezárás korábban történik az európai tőzsdékhez viszonyítva.

A Nikkei 225 esetében a kereskedési idő 9 és 11 óra között, majd 1 és 3 óra között tart. Mivel 8 órás időeltolódás van Európától, a megnyitásra 1-kor kerül sor, míg a zárásra 7-kor kerül sor, 2 órával az európai tőzsdék megnyitása előtt.

A Hang Seng-index esetében a kereskedési idő 9: 30-tól 12: 00-ig terjed. majd 1 és 4 óra között Mivel 7 órás időkülönbség van, a megnyitásra éjfélkor kerül sor, míg a zárásra 8 órával, 1 órával az európai tőzsdék megnyitása előtt kerül sor.

A tendenciákat befolyásoló gazdasági statisztikák az ázsiai tőzsdén

A gazdasági statisztikák jelentős szerepet játszanak az ázsiai tőzsdei árak alakulásában. Hatásaik természetesen rövid távúak, de napközbeni ingadozást idézhetnek elő. Ázsia a globális gazdaság csomópontja.

Japán exportőr ország és a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma. Érdekle, hogy gyenge legyen a jen. Figyelni fogunk a Kínában zajló eseményekre Hongkong gazdasági helyzetének mérésére. Figyelni fogjuk, hogy a Kínában zajló események milyen hatással vannak Hongkong gazdasági helyzetére.

Milyen gazdasági statisztikákat kell követni? Negyedéves GDP, infláció, feldolgozóipari és nem gyártási indexek, fogyasztói bizalom. Az Admirals Forex naptárban megtalálhatod ezeket, csak kövesd az alábbiakat:

  • Lépj az Elemzés fülre, majd kattints a Gazdasági Naptárra
  • Válaszd ki az időzónát és a nyelvet
  • Kattints a szűrés gombra
  • Nézd meg Kínát, Hingkongot és Japán
  • Kiválaszthatod a gazdasági statisztikák hatását (színekkel)

 

Figyelmeztető jel az euópai indexeknél?

Feltételezhetjük, hogy a Nikkei 225 és a Hang Seng 50 Index jól megmutatja a Wall Street-ből származó információkat. Miért ? Mert az ázsiai tőzsde, Tokió 2 órával nyílik meg az amerikai tőzsde bezárása után. Hongkongnak ideje lesz feldolgozni a Nikkei 225 első nyitvatartási óráját. A Wall Street általi információk megmutathatja a tendenciájukat.

Az európai indexeknek az az előnye, hogy nagymértékben integrálják a Wall Street előző ülését és az ázsiai részvénypiacok ma reggeli bezárását követő friss információkat. Például a CAC 40 rövid távon képes reagálni a Nikkei 225 és a Hang Seng 50 Index eseményeire.

Nehéz azonban megmondani, hogy az ázsiai tőzsde előmozdítja-e azt, ami történik az európai indexeken. A Wall Street továbbra is fontos és történelmi tényező a régi kontinens számára.

Hogyan kerekedjünk az ázsiai tőzsdén?

Kezdjük a saját kereskedési számla megnyitásával. Az Admiralsnál ugyanis lehetséges a Nikkei 225 és a Hang Seng 50 index kereskedés a Trade.MT4, a Zero.MT4 vagy a Metatrader 5 számlán keresztül és a MetaTrader 4-en a Trade.MT5 számlán keresztül is.

Adáshoz, vagy vételhez mindössze ezt kell tenned:

  • -Jelentkezz be az Admiralsnál vezetett kereskedési számlára
  • -Ugrás a MetaTrader-re (Trade.MT4 / Zero.MT4 / Trade.MT5 / MT Web Trader)
  • -Lépj a Beszúrás elemre, majd kattints a Megtekintés, majd az Ár ablakra, hogy a bal oldalon megjelenjen a Piacmegfigyelő Intézet
  • -Lépj a Szimbólumok elemre, és írd be a JP225-et a Nikkei 225-hez vagy a HSI50-et a Hang Seng 50 indexhez
  • -Kattints a jobb gombbal az indexre, majd válaszd a Grafikon ablakot
  • -Miután a grafikon megjelenik, válaszd ki a tételek számát
  • -Kattints a Buy / Eladás gombra a One-Click Trading parancsikon segítségével

További Tőzsde cikkek

Az Admiralsról

Szabályozott brókercégként hozzáférést biztosítunk a világ legnépszerűbb kereskedési platformjaihoz. Kereskedhetsz nálunk CFD-kkel, részvényekkel és ETF-ekkel.

Ez az anyag nem tartalmaz semmilyen befektetési tanácsot vagy befektetési döntés meghozatalára vonatkozó ajánlást, sem javaslatot vagy ösztönzést semmilyen pénzügyi eszközbe való befektetésre. Kérjük vegye figyelembe, hogy a kereskedési elemzés nem minősül megbízható előrejelzésnek sem a jelenlegi, sem a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan, mivel a körülmények az idő függvényében bármikor megváltozhatnak. Mielőtt bármilyen befektetési döntést hozna, kérjük tájékozódjon független befektetési tanácsadóknál, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat.

TOP CIKKEK
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben
Coca Cola részvény vásárlás 2024-ben? A vezető üdítőital-gyártó cég amellett, hogy figyelemre méltó megtérülést ért el, több évtizede osztalékot oszt, minden alkalommal magasabb értékben. A Coca Cola részvény vásárlás egy vonzó befektetés. A Coca Cola az egyik legismertebb márka a vil...
Facebook részvény vásárlás 2024-ben
A Facebook részvény vásárlás nagyon egyszerű, csak számlát kell nyitnod egy online brókernél és el kell kezdened a befektetést. Mielőtt azonban belevágnál a Facebook részvény vásárlásba, célszerű elvégezni a vállalat mélyreható elemzését. ✺ A Facebook a FAANG csoport tagja (Facebook, Appl...
​Mi a palládium? Palládium kereskedés 2024-ben
Valószínűleg sokan hallottak már a nemes palládium fémről, mert az ékszeriparban, elektronikában vagy autóiparban is használják. Alig van azonban olyanok, akik tudják, hogy 2016 elejétől 2020 elejéig a palládium ára a tőzsdén több mint 300%-kal megugrott, mintegy 450 dollárról 2000 dollárra, unciánk...
Összes megtekintése