Keresd meg a trend mögötti igazságot az MT4 Momentum Indikátorral

Admirals
8 perc olvasás

A technikai elemzés egyik legfontosabb fogalma a trend. Számos kereskedési stratégia támaszkodik arra, hogy felismeri-e a piac trendjét vagy sem - majd onnan dolgozza ki, hogy a trend kezdődik-e vagy véget ér. Tudni, hogy egy adott trend elindul-e, vagy épp megtörik, rendkívül hasznos információ, ami a rendelkezésedre állhat.

Ebbe a tudásba beletartozik az is, hogy a trend folytatja-e az irányát és ezt milyen erővel teszi. A trend mögött húzódó erőt gyakran momentumnak hívják, és van olyan tőzsde indikátor, amely megpróbálják ezt mérni.

A legismertebb momentum Forex indikátorok:

Mindkettő, az RSI és a sztochatikus indikátor is egyaránt oszcillátor, azaz az értékeik egy korlátozott tartomány (általában 0 és 100 között) mozognak. Ez a cikk egy újabb momentum oszcillátorral foglalkozik, amely egyesek szerint ugyanolyan hatékony, mint a legismertebb társai egyike. Ez a momentum indikátor, amely egy olyan görbét ábrázol, amely egy 100 középtávú érték egyik oldalán oszcillál, ahogy majd ezt látni fogjuk.

Mint az RSI és a Stochastic, a momentum indikátor MT4 segíthet azonosítani, ha a piac túlvett vagy túladott. Ez azt jelenti, hogy megmutatja, vajon elegendő momentum marad-e a trenden a piaci ármozgásának fenntartásához. Amikor a csökkenő piac túlterhelt, előfordulhat, hogy csökkeni kezd.

Nézzük meg ennek az indikátornak a használatát a MetaTrader4-el.

A momentum indikátor használata a MT4-ben

A momentum indikátor a standard indikátorok egyike, amely az MT4 alapértelmezett változatának részeként áll rendelkezésre.

A momentum indikátor mögötti számítás meglehetősen egyszerű. Az indikátor egy bizonyos ár és a meghatározott perióduson belüli ár közötti összehasonlítást végzi. Az első lépés az N érték kiválasztása, az összehasonlításhoz használt periódusok száma. Az MT4 momentum indikátor N értéke alapértelmezetten 14, de ezt beállíthatod bármilyen értéknek, amit hasznosnak találsz.

Tehát a két összehasonlítható áraink egyike az aktuális bar záró ára, és a záróár N barral ezelőtti ára. A momentum képlete a következő:

Momentum= (aktuális záró/záró N sávval ezelőtt) X 100

A jó hír az, hogy az MT4 egy pillanat alatt elvégzi a számításokat mindannyiunk számára, és megjeleníti ezt számodra a fő chart alatti kiegészítő chart-ban.

Ez így néz ki:

A fenti órás GBP/USD charton látható, hogy hozzáadtam a momentum indikátort, amely egy kék vonalként jelenik meg alul. Ennek a vonalnak a csúcsai és mélységei tükrözik a Forex momentumának kulcsfontosságú elmozdulásait.

Vedd figyelembe, hogy az MT4 nem jelöli meg a 100-as középvonalat!

Láthatjuk, hogy a chartunkon a momentum indikátor körülbelül 100,60 és 99,44 között változik. Mindél közelebb van a 100-hoz, annál gyorsabban mozog az ár felfelé. Minél lejjebb van a 100-as értéktől, annál gyorsabban mozog az ár lefelé.

Mint korábban már említettük, a momentum indikátor az egyike az MT4 számos trendmérő oszcillátorának. Szintén van hozzáférésed az RSI-hez és a Stochastic-hoz.

Megjegyzésként, vannak olyan momentum indikátorok is, mint például az MT4 Stochastic Momentum Index (SMI), de ezeket külön le kell töltened, ha érdekelnek.

A momentum indikátor használata a momentum kereskedési stratégia részeként

Használhatod a momentum indikátorokat közvetlenül a kereskedési jelzések megadására, de inkább megerősítő eszközként használják.

A legegyszerűbb jelzés az, hogy a középvonal mentén keresztezzük, és akkor veszünk, amikor az érték 100 felettire emelkedik, és akkor adunk el, 100 alá csökken.

Ez azonban egy kezdetleges megközelítés, és nagy óvatosággal kell értelmezni. Az ilyen jelzések ideje gyakran késik, vagyis elmulaszthatod a mozgások nagy részét, amire a jelzés megérkezik. Az időzítés azonban javítható a mozgó átlag használatával a momentum indikátorral együtt.

Hogyan adj hozzá mozgó átlagot a momentum indikátorhoz az MT4-en belül?

Egyes kereskedők a momentum görbét egyszerű mozgó átlag (SMA) segítségével finomítják.

Ehhez kattints a Moving Average (mozgó átlag) elemre a trend indikátoroknál az MT4 navigátorában, majd ezt add hozzá a momentum indikátor charthoz. Ezzel egy tipikus párbeszédpanel jelenik meg. A Paraméterek részben válaszd ki az Első indikátor adatait az alkalmazás legördülő menüben az alábbiak szerint:

Az alábbi képen látható az SMA, ami egy piros vonallal hozzáadódik a monumentum indikátorhoz.

A kereskedési stratégia akkor válik vételi jelre, amikor a momentum vonal áthalad az SMA felett, és akkor van vételi jelünk, amikor az SMA alatt halad. Ennek javítania kell a jelzés időzítését, de továbbra is meg van az a hátránya, hogy sok hamis jelzést kínál.

A momentum indikátor, mint megerősítő eszköz

Ez az indikátor akkor nyeri el teljes értelmét, ha arra használjuk, hogy más, elsődleges indikátorokat megerősítsen. Az egyik legjobb momentum indikátor módszer, hogy a divergenciákat keressük az ár és a momentum között azáltal, hogy erősséget mérünk a mozgás mögött.

Tehát a vételi vagy eladási jelzés az elsődleges indikátorból érkezik, amit választottál. Ezután megpróbálhatod megerősíteni a jelzést a momentum indikátor segítségével, ha megvizsgálod, hogy az ár/momentum divergenciája bika vagy medve.

Bullish divergencia túladott piacra utal. Ha az ár új mélypontra esik, de a momentum indikátornak nem sikerül új mélypontot elérnie, ez egy bullish divergencia. A bearish divergencia túlvett piacra utal. Ha az ár új csúcsokhoz emelkedik, de a momentum nem éri el az új magasságot, akkor ez egy bearish divergencia.

Csak akkor követnéd a vételi jelzést, ha a bullish divergencia megerősíti a momentum indikátoron. Hasonlóan, csak akkor követnéd a jelzést az eladásra, ha a bearish divergencia megerősíti.

Bővebb információkért és részletes magyarázatokért jelentkezz az ingyenes webináriumainkra! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy rá kattintasz az itt található képre:

Gyakran hasznos az ilyen jellegű indikátorok kombinálása oly módon, hogy az eltérő aspektusú módszerek kiegészítik egymást. Ennek egy másik példája a momentum és a volatilitási beállítások összekapcsolása, a squeeze momentum indikátor formlása.

A Bollinger szalagok útmutatót adnak a volatilitásról, amelyek kiszélesednek a magas volatilitás és a ideje alatt kiszélesednek, és szűkülnek ha a volatilitás alacsony. A Bollinger szalagok akkor jeleznek, ha volatilitás történelmileg alacsony szintre csökken. Az ilyen időszakokat gyakran követik nagyobb mozgások.

A kitörés irányát azonban a Bollinger szalag indikátorok nem jelzik. A squeeze momentum stratégiája a momentumot használja az iránymérés eszközeként.

Ha érdekel az MT4-ben megjelenő indikátorok bővítése, akkor vess egy pillantást a MetaTrader 4 Supreme Edition platformra. Ez egy ingyenes bővítmény az MT4-hez, különféle eszközökkel és indikátorokkal, amelyeket az Admirals szakemberei választottak és fejlesztettek ki.

MT4 momentum indikátor

Amint ezt láthattuk, a momentum indikátor egy hasznos eszköz számos lehetőséggel. Ugyanez az eszköz használható a részvény momentum indikátoraként és a Forex momentum indikátoraként is.

Az indikátor sokoldalúsága azt is jelenti, hogy könnyen létrehozható momentum kereskedési rendszer, ami rövidtávon és hosszútávon is működik. Általános szabályként megemlíthető a momentum indikátorról, hogy minél rövidebb a használt időkeret, annál érzékenyebb a teljesítmény. Ez azzal járhat, hogy hamis jeleket generál, mint egy hosszabb időkeretet.

Széleskörű alkalmazhatósága azt jelenti, hogy a momentum indikátor akár a Te eszközöd is lehet, függetlenül attól, hogy napon belüli kereskedő vagy pozíció építő vagy. Természetesen, ahogyan a cikk első felében említettünk, nemcsak a momentum indikátor az egyetlen mód a trend erejének a mérésére. Rengeteg momentum indikátor létezik.

Tehát, ha meg akarod határozni, hogy melyik a legjobb momentum indikátor napi kereskedéshez vagy hosszútávú kereskedésre, mit tehetsz? Egy éles számla, vagy demo kereskedési számla használata segít eldönteni, hogy melyik a legjobb momentum indikátor az MT4-en belül. Ahelyett, hogy más szavára adnál, bizonyosodj meg arról, hogy mi az, ami számodra a legjobban működik. Hogyha nem az érzéseidre hallgatsz, hanem követed a stratégiát akkor nagyobb eséllyel sikeres leszel a kereskedésben. Most már csak arra van szükség, hogy nyiss egy éles számlát, és használd a momentum indikátorról szerzett tudásodat!

Az Admiralsról

Szabályozott brókercégként hozzáférést biztosítunk a világ legnépszerűbb kereskedési platformjaihoz. Kereskedhetsz nálunk CFD-kkel, részvényekkel és ETF-ekkel.

Ez az anyag nem tartalmaz semmilyen befektetési tanácsot vagy befektetési döntés meghozatalára vonatkozó ajánlást, sem javaslatot vagy ösztönzést semmilyen pénzügyi eszközbe való befektetésre. Kérjük vegye figyelembe, hogy a kereskedési elemzés nem minősül megbízható előrejelzésnek sem a jelenlegi, sem a jövőbeni teljesítményre vonatkozóan, mivel a körülmények az idő függvényében bármikor megváltozhatnak. Mielőtt bármilyen befektetési döntést hozna, kérjük tájékozódjon független befektetési tanácsadóknál, hogy megbizonyosodjon arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat

TOP CIKKEK
​A legjobb Forex technikai indikátorok
Ez a cikk a rendelkezésre álló legjobb Forex technikai indikátorokkal foglalkozik, beleértve a trendindikátorokat, például az átlagos irányított mozgásindex (ADX) indikátort, az Aroon indikátort, a mozgó átlag konvergencia / divergencia (MACD) indikátort és az olyan lendület indikátorokat, mint a re...
Forex RSI indikátor használata és beállítása
A Forex RSI indikátor használata meglehetősen népszerű a kereskedők körében. Nem is csoda, hiszen a technikai elemzés egyik igen fejlett eszközének számít. Nézzük meg közelebbről, mire használhatjuk!Nézzük meg röviden, miről lesz szó: Mi az RSI jelentése RSI indikátor a Forexben Az RSI pontokkal...
Stochastic indikátor beállítása és használata
A Stochastic egy indikátor, amely lehetővé teszi, hogy a kereskedés sokoldalú, változatos legyen. George C. Lane fejlesztette ki az 1950-es évek végén. Ez az egyik legnépszerűbb indikátor, amelyet használnak a Forex, az indexek és a részvények kereskedése során.Érdekesség: a „stochastic" egy görög s...
Összes megtekintése