Az Amazon csatlakozik a milliárd dolláros klubhoz! Mi a következő lépés?
2020 februárja történelmi hónapnak bizonyulhat az Amazon számára. A „minden lében kanál" cég hivatalosan a negyedik legnagyobb tech-társasággá vált, amely csatlakozott az 1 milliárd dolláros klubhoz, az Apple, a Microsoft és az Alphabet (Google) után.
Figyelemre méltó utazás ez az Amazon számára, amelynek részvényárfolyama alig 11 évvel ezelőtt még 100 dollár alatt volt. Jelenleg kényelmesen ül a 2000 dolláros árszint felett, de néhány elemző szerint 2021 közepére a 3000 dollárt is képes lesz elérni. Vess egy pillantást erre a cégre részletesebben.
Az Amazon bevételei nyerő szériát mutatnak
Az Amazon legfrissebb beszámolójában a társaság minden várakozást felülmúlt azáltal, hogy az utolsó negyedévben részvényenként 6,47 dollár bevételt jelentett, szemben az elemzői átlagos várakozással, 4,03 dollárral. Ez már önmagában igencsak felvillanyozta a befektetőket, és nagyban hozzájárult a tőzsdei árfolyam több mint 10% -os emelkedéséhez a zárás utáni kereskedésben
A bevételi jelentés néhány kulcsfontosságú tényezője a következő:
- A Prime-ra regisztálók rendszeres monitorozása, mely ma már több mint 150 millió fizető tagot jelent világszerte.
- A megrendelések több mint kétszeresére növekedtek 2000 olyan közösségben, ahol az Amazon ingyenes élelmiszer kiszállítást biztosít a Prime tagok számára.
- Az Alexa alkalmazást még több vállalkozás használja, mivel a Fiat Chrysler hozzáadta a virtuális asszisztenst az autó infotainment rendszeréhez.
- Az AWS cloud továbbra is bővül, amely kulcsfontosságú növekedési területet és extra profitot jelent.
Még csak 2019 májusát írtuk, amikor egy elemző előhozakodott a 3000 dolláros árszinttel, mely legkorábban 2021 közepére érhető el. A befektetési bankok óriása, a Piper Jaffray előrejelzése ma már nem is tűnik olyan furcsának. Ezt csak tovább erősíti az a tény, hogy az összes milliárd dolláros technológiai óriás az utóbbi években az Igazságügyi Minisztérium és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság számos vizsgálatával szembesült, üzleti gyakorlatával és piaci dominanciájával kapcsolatban - ám részvényeik ára továbbra is felülmúlja a várakozásokat
Hogy kereskedj az Amazon részvénnyel
Az alábbiakban látható az Amazon részvényárfolyamának hosszú távú, havi grafikonja:
Forrás: Admiral Markets MetaTrader 5, AMZN, havi - Adatok: 2011. április 1-jétől 2020. Február 13-ig, letöltés időpontja: 2020. február 13., 10:15 GMT. Felhívjuk figyelmed, hogy a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.
Az Admiral Markets segítségével spekulálhatsz az Amazon részvényárfolyamára CFD (Contract for Difference) termék használatával, amely lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy tőkeáttétellel vásároljanak vagy adjanak el a piacon. A tőkeáttételről bővebben a „Mi tőkeáttétel a Forex kereskedelemben?" Című részben olvashatsz.
Noha a fenti havi grafikon egyértelműen emelkedő tendenciát mutat, a heti grafikon a tendenciák periódusait, valamint a konszolidációkat mutatja (ahol az árak mozgása oldalazó), az alábbiak szerint:
Forrás: Admiral Markets MetaTrader 5, AMZN, Heti - Adatok: 2014. november 9-től 2020. Február 13-ig, letöltve 2020. február 13-án, 10: 45-kor GMT. Felhívjuk figyelmed, hogy a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.
Az Amazon részvényárfolyamának közelmúltbeli konszolidációjának zöme kiemelésre került a fenti táblázat két kék vonala között. Az ilyen típusú chartmintázat növekvő háromszög formációként vagy ék mintázatként ismert. Bullish chart mintázatként is emlegetik, mivel a piac egy sor alacsonyabb ciklusú fordulatot hoz létre, mielőtt áttörné az azonosítható vízszintes ellenállás vonalat.
Az Amazon részvényei a fenti ábrán a kék vízszintes vonal felett törnek át, a vártnál sokkal jobb utolsó negyedéves eredményjelentésnek köszönhetően, amint azt a cikkben korábban tárgyaltuk. A minta további emelkedést sejtet. A legtöbb trader ekkor végig próbálná az alacsonyabb idősíkokat, mint például a napi, négy órás, egy órás és harminc perces grafikont, hogy megfelelő vételi pozíciót találjon.
A belépési és kilépési pozíciók árszintjének és a kereskedés kockázatkezelési módjának meghatározása az egyes kereskedők által alkalmazott kereskedési stratégia típusától és a technikai elemzéshez használt indikátoroktól függ. Például az alábbi harminc perces grafikonon az Amazon ára a 21-es periódusú exponenciális mozgóátlag (kék hullámos vonal) hatására fordulhat esetleg át. A kereskedők gyakran olyan indikátorokat használnak, mint például a mozgó átlag, hogy segítsék a trendek, valamint a támasz és ellenállási szintek azonosítását, amelyek fordulópontokhoz vezethetnek a piacon.
Forrás: Admiral Markets MetaTrader 5, AMZN, M30 - Adatok: 2020. január 13-tól 2020. Február 13-ig, letöltve 2020. február 13-án, 11:00 órakor (GMT). Felhívjuk figyelmed, hogy a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.
Ha többet szeretnél megtudni a különböző típusú stratégiákról, például a swing-traderől, és a napi kereskedésről, olvasd el a „Kereskedési stratégiák" című útmutatót.
Annak ellenére, hogy az Amazon szemmel láthatóan rekordmagasságokat üt meg, még mindig van néhány út, mielőtt eléri a Piper Jaffray által megjósolt 3000 dolláros célárát. A kérdés most az, hogyan fogsz vele kereskedni?
Az egyik módszer annak biztosítása, hogy hozzáférj a rendelkezésedre álló legjobb, kereskedést segítő eszközhöz. Tudtad, hogy az Admiral Markets a MetaTrader 5 többszörösen bővített verzióját, a MetaTrader Supreme Edition-t is kínálja? Ez a Traderek számára további kereskedelmi funkciókat biztosít, mint például a korrelációs mátrix, az Admiral Pivot, egy mini-terminál a gyors és fejlett megbízási funkciókhoz, és ezen felül még sok minden mást!
Tudtad, hogy a MetaTrader Supreme Edition-hez is teljesen ingyenesen hozzáférhetsz?! Az ingyenes letöltés elindításához egyszerűen kattints az alábbi bannerre:
A fenti adatok további információkat nyújtanak az Admiral Markets honlapján közzétett összes elemzéshez, becsléshez, prognózishoz, előrejelzéshez vagy egyéb hasonló értékeléshez vagy információhoz (a továbbiakban: Elemzések). A befektetési döntések meghozatala előtt kérjük, figyeljen oda a következőkre:
1. A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.
2. Az Admiral Markets nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admiral Markets elemzéseire alapozva hozták meg.
3. Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admiral Markets megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
4. Az Elemzés Jitan Solanski, független közreműködő (a továbbiakban: Szerző) személyes becslései alapján készült.
5. Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admiral Markets nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.
6. Az Admiral Markets által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.
7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat.