A Zoom részvények esnek, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben megdöntötték a bevételi rekordokat

December 01, 2020 17:15

A Zoom Video Communications csúcsra jutott? Úgy tűnik, hogy ez az érzés kezd elhatalmasodni a piacon, mivel a videokonferencia-társaság részvényei több mint 5%-kal csökkentek a piac előtti nyitás során, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben meghaladták a bevételi várakozásokat. A koronavírus-járvány leküzdésére irányuló korlátozások, amelyeket sok országban továbbra is fenntartanak, továbbra is szárnyakat adnak ennek az ágazatnak a távmunka fellendülése miatt.

A harmadik negyedévben a Zoom forgalma valamivel több mint 777 millió dollár volt, 367%-kal több, mint 2019 azonos negyedévében, és ez meghaladta a befektetők elvárásait. A bruttó árrés azonban 68,2%-ra csökkent 72,3%-ról, elsősorban az ingyenes felhasználók számának növekedése és a felhőszolgáltatások költségei miatt.

A videokonferencia-társaság a Covid-19 járvány egyik legnagyobb haszonélvezője volt, és ennek bizonyítéka, hogy részvényei idén eddig a tőzsdén több mint 600%-ot erősödtek. 68 dollár körül kezdte az évet, és jelenleg meghaladja a 400 dollárt.

Forrás: Admiral Markets MetaTrader 5. Zoom CFD napi grafikon. Adattartomány: 2019. október 15-től2020. December 1-ig. Készült: 2020. december 1-jén, 11:45 CET-kor. Ne feledd, hogy a korábbi hozamok nem garantálják a jövőbeni hozamokat.

Amikor a Zoom 2019 áprilisában debütált a tőzsdén, részvényenként 36 dolláron nyitott, ami az első kereskedési időszak végén megduplázta az értékét. Mint a grafikonon láthatjuk, a videokonferencia-társaság 67 dollár körüli összeggel fejezte be az évet. A koronavírus-járvány miatti első bezárási intézkedések Európában kiváltották részvényeinek áránek emelkedését, különösen a nyári hónapokban. Október közepén, amikor a Covid-19 oltásokkal kapcsolatban némi előrelépésről szóltak a hírek, részvényeik 400 dollár alá csökkentek, és onnan most ismét felpattantak.

Tudtad, hogy az Admiral Markets segítségével befektethetsz a Zoom Video részvényekbe? Csak annyit kell tenned, hogy nyitsz egy Invest.MT5 számlát, amely lehetővé teszi részvények és ETF kereskedését a világ tizenöt legnagyobb tőzsdéjén. Új élő kereskedési számla megnyitásához kattints a következő képre:

A fenti adatok további információkat nyújtanak az Admiral Markets honlapján közzétett összes elemzéshez, becsléshez, prognózishoz, előrejelzéshez vagy egyéb hasonló értékeléshez vagy információhoz (a továbbiakban: Elemzések). A befektetési döntések meghozatala előtt kérünk, figyelj oda a következőkre:

1. A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.

2. Az Admiral Markets nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admiral Markets elemzéseire alapozva hozták meg.

3. Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admiral Markets megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.

4. Az Elemzés Jitan Solanski, szakmai trader és elemző (a továbbiakban: Szerző) személyes becslései alapján készült.

5. Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admiral Markets nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.

6. Az Admiral Markets által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.

7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat.

Avatar-Admirals
Admirals Minden az egyben megoldás kiadásokra, befektetésekre és pénzkezelésre

Több mint bróker, az Admirals egy pénzügyi központ, amely pénzügyi termékek és szolgáltatások széles választékát kínálja. Lehetővé tesszük a személyes pénzügyek megközelítését a befektetés, a kiadások és a pénzkezelésnek minden az egyben megoldásával.