Az USD továbbra is gyengül, az Egyesült Királyság GDP adatai a figyelem középpontjában

Január 11, 2023 15:50

Az amerikai dollár ismét gyengülni kezdett az angol fonttal és az euróval szemben, mivel a befektetők és a kereskedők a január 12-én esedékes amerikai inflációs adatok közzétételére összpontosítanak. Az amerikai dollárindex (DXY) továbbra is a 103,00-as kerek szám felé nyomódik, ami alig haladja meg az elmúlt hét hónap legalacsonyabb szintjét.

Miközben a piaci szereplők arra várnak, hogy az amerikai fogyasztói árindex adatainak hatására módosítsák stratégiájukat, egyes közgazdászok megjegyzik, hogy az amerikai dollár gyengülése annak is betudható, hogy a Federal Reserve (Fed) elnöke, Jerome Powell nem tudott egyértelmű iránymutatást adni az amerikai jegybank következő lépéseit illtően.

A MUFG bank elemzői azt sugallják, hogy az amerikai dollár további veszteségeket szenvedhet az erős amerikai inflációs adatok nélkül. Tegnap közzétett jelentésükben megjegyzik, hogy „hacsak a piaci várakozásokat nem kérdőjelezik meg az erősebb adatok, ez az amerikai dollárt sebezhetővé teszi és további gyengülés lesz megfigyelhető rövid távon”.

Kínai inflációs ráta (CPI)

Csütörtökön a Kínai Statisztikai Hivatal közzéteszi a decemberi fogyasztói árindexről szóló adatokat. A kínai adminisztráció azon dolgozik, hogy fellendítse a gazdasági növekedést a COVID-19 járvány miatti újbóli ellenszél mellett. Az inflációs adatok várhatóan hatással lesznek a Kínai Népbank (PBOC) monetáris politikai szigorítási tervére.

Valójában Kína a világ gyártási központja. Ha a kínai cégek termelési költségei növekednek, akkor ezek a költségek valószínűleg az ellátási láncon keresztül a világ többi része felé nyomulnak.

A PBOC igazgatótanácsa megígérte, hogy nagyobb pénzügyi támogatással segíti a háztartásokat és a magánvállalkozásokat a talpraállásukhoz.

A hét elején a kínai kormány bejelentette, hogy enyhíti az ország legnagyobb technológiai cégeinek szabályozási ellenőrzését. Szerda reggel felpörögtek a kínai technológiai részvények, mivel a befektetők úgy gondolták, hogy a technológiai cégek működési feltételei javulni fognak a következő hónapokban.

Az Egyesült Királyság bruttó hazai terméke (GDP)

Az Egyesült Királyság gazdasága az elmúlt hónapokban sokszor került a pénzügyi hírek élére, ám többnyire negatív okokból. Az elmúlt 12 hónap magas inflációs értékei felkerültek azon problémák listájára, amelyekkel a brit kormánynak szembe kell néznie a világ egyik legerősebb gazdaságában végrehajtott gazdasági reformokkal kapcsolatban.

Január 13-án, pénteken az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala (ONS) várhatóan közzéteszi az ország novemberi bruttó hazai termékének (GDP) adatait. A közgazdászok azt sugallják, hogy az ONS jelentés 0,2%-os csökkenést mutat majd havi alapon. Meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Királyság GDP-je októberben havi 0,5%-kal nőtt.

A Goldman Sachs ezen a héten közzétett jelentése feltárta, hogy közgazdászai 0,7%-os brit GDP-csökkenést jósolnak 2023-ra, ami „az Egyesült Királyságban az euróövezetnél lényegesen kifejezettebb visszaesést jelez”.

Ha az Egyesült Királyság GDP-je a vártnál nagyobb mértékben zsugorodik, az hatással lehet a GBP devizapárokra. A vártnál jobb GDP adat erősítheti a fontot, míg a vártnál nagyobb zsugorodás a fontot negatívan érintheti.

Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Vedd fel könyvjelzőid közé az Admirals gazdasági naptárát, így sosem maradsz le a piacokat mozgató gazdasági eseményekről. Csatlakozz ingyenes webináriumainkra, gyarapítsd tudásodat a pénzügyi piacok működéséről, tájókozódj a legfrissebb piacokat mozgató gazdasági hírekről, teszteld kereskedési és befektetési stratégiáidat kockázatmentes demo számlán!

Nyiss demo számlát

Kereskedj virtuális környezetben

Ez a cikk nem tartalmaz befektetési és kereskedési tanácsokat, ajánlásokat vagy felhívást pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakciókra. Felhívjuk figyelmedet, hogy az ilyen befektetési és kereskedési elemzések a pénzügyi eszközök jelenlegi vagy jövőbeli teljesítményére vonatkozóan nem megbízható mutatók, mivel a piaci körülmények idővel változhatnak. Mielőtt bármilyen kereskedési vagy befektetési döntést hoznál, kérj tanácsot független pénzügyi szakértőtől, hogy megértsd a kereskedéssel és a befektetéssel járó kockázatokat.

Avatar-Admirals
Admirals Minden az egyben megoldás kiadásokra, befektetésekre és pénzkezelésre

Több mint bróker, az Admirals egy pénzügyi központ, amely pénzügyi termékek és szolgáltatások széles választékát kínálja. Lehetővé tesszük a személyes pénzügyek megközelítését a befektetés, a kiadások és a pénzkezelésnek minden az egyben megoldásával.