Az amerikai dollár továbbra is emelkedik, miközben az euró bukdácsol

November 17, 2021 10:05

Tegnap, annak ellenére, hogy az infláció az elmúlt három évtized legmagasabb szintjét érte el, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma arról számolt be, hogy a kiskereskedelmi forgalom 1,7%-kal nőtt októberben, így a világ legnagyobb gazdasága erőteljesen kezdte 2021 utolsó negyedévét.

Ez már a harmadik egymást követő hónap, hogy nőttek az amerikai kiskereskedelmi eladások, és a legutóbbi adat jelentősen meghaladta a közgazdászok 1,4%-os várakozását.

A hír segített felfelé tolni az amerikai részvényeket – a Dow Jones, az S&P 500 és a NASDAQ egyaránt emelkedett.

A megnövekedett optimizmus az amerikai dollárt is feljebb lökte, mivel fenntartja közelmúltbeli pozitív árfolyamát, így a dollárindex 2020 júliusa óta a legmagasabb szinten zárta a napot.

A dollárral ellentétben az euró továbbra is csapong, miközben Európa a növekvő Covid-19-es esetekkel küszködik, ami arra kényszerítette Ausztriát, Németországot és Hollandiát, hogy újra szigorúbb intézkedéseket vezessenek be a fertőzések visszaszorítása érdekében.

Ennek eredményeként az EURUSD folytatta lefelé tartó spirálját, amelynek eredményeként június eleje óta 7,4%-ot esett, és elrte 16 hónapos mélypontját.

Mindezeket figyelembe véve nem lenne meglepő, ha az EURUSD továbbra is követné csökkenő lendületét a közeljövőben. Figyelnünk kell azonban minden olyan hírre, amely a devizapárt érintheti Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnökétől, aki a mai napon, később beszédet mond.

Forrás: Admirals MetaTrader 5 - EURUSD, napi diagram. Dátumtartomány: 2021. április 9. - 2021. november 17. Készült: 2021. november 17. Kérjük, vedd figyelembe: A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.

Forrás: Admirals MetaTrader 5 - EURUSD, heti diagram. Dátumtartomány: 2015. október 11. - 2021. november 17. Készült: 2021. november 17. Kérjük, vedd figyelembe: A múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek.

Az Admirals Trade.MT5 számlájával kereskedhetsz CFD-kkel (Contract for Difference) a EURUSD-n és még több mint 40 másik devizapáron! A CFD-k lehetővé teszik számodra, hogy mind az emelkedő, mind a csökkenő árakból profitálj, miközben a tőkeáttételből is hasznot húzol. Kattints az alábbi bannerre és nyiss egy számlát még ma:

INFORMÁCIÓK AZ ANALITIKAI ANYAGOKRÓL:

A megadott adatok további információkat tartalmaznak az Admirals védjegye alatt működő Admirals befektetési vállalkozások (a továbbiakban: "Admirals") webhelyein közzétett elemzésekről, becslésekről, előrejelzésekről, piaci felülvizsgálatokról, heti kilátásokról vagy egyéb hasonló értékelésekről és információkról (a továbbiakban: "Elemzés"). Mielőtt bármilyen befektetési döntést hoznál, vedd figyelembe a következőket:

  1. Ez egy marketing kommunikáció. A tartalom csak tájékoztató jellegű, és semmilyen módon nem tekinthető befektetési tanácsnak vagy ajánlásnak. Nem a befektetési kutatások függetlenségének előmozdítását célzó jogszabályi előírásoknak megfelelően készült, és semmilyen kereskedési tilalom nem vonatkozik rá a befektetési kutatások terjesztését illetően.
  2. A befektetési döntés minden ügyfél saját felelőssége, ezen okból kifolyólag az Admirals nem vállal felelősséget az ilyen döntésekből eredő veszteségekért vagy károkért, attól függetlenül, hogy azok alapja a publikált tartalom vagy sem.
  3. Ügyfeleink érdekeinek védelme és az Elemzés tárgyilagossága érdekében az Admirals releváns belső eljárásokat dolgozott ki az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
  4. Az elemzést Roberto Rivero független elemző, szabadúszó közreműködő (a továbbiakban: "Szerző") készíti a személyes becslések alapján.
  5. Bár minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy a tartalom megbízható forrásból származzon és minden információ a lehető legnagyobb mértékben, időszerűen, pontosan és teljes egészében kerüljön nyilvánosságra, az Admirals nem garantálja az Elemzésben található minden információ pontosságát vagy teljességét.
  6. A tartalomban feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen múltbeli vagy modellezett teljesítményét nem szabad az Admirals kifejezett vagy hallgatólagos ígéretének, garanciájának vagy következményének értelmezni. A pénzügyi eszköz értéke növekedhet és csökkenhet és az eszközérték megőrzése nem garantált.
  7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a különbözeti szerződéseket is) spekulatív jellegűek és veszteséget vagy nyereséget eredményeznek. Mielőtt elkezdenéd a kereskedést, győződj meg arról, hogy teljes mértékben megértetted a kockázatokat.
Roberto Rivero
Roberto Rivero Pénzügyi író, Admirals, London

Roberto 11 évet töltött el kereskedők és alapkezelők kereskedési és döntéshozatali rendszereinek tervezésével, további 13 évet pedig az S&P-nél, professzionális befektetőkkel együttműködve.