A Cineworld bezárja a mozikat az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, az eredmény 30%-os esés a tőzsdén
A Cineworld bejelentette valamennyi színházának ideiglenes bezárását az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Írországban a mostanában és az év vége felé tervezett nagy premierek, például James Bond legújabb részének koronavírus-járvány miatti csúszása végett.
Ez az intézkedés 45.000 alkalmazottat érint. A bejelentés a Cineworld részvények összeomlását okozta, amely ma reggel 30%-kal esett a londoni tőzsdén.
A világ második legnagyobb mozilánca -amelyhez a Regal mozik is tartoznak-, már figyelmeztette részvényeseit, hogy ha újra be kell zárnia színházait, ahogy az a pandémia első hullámában történt, akkor további intézkedésekre lesz szüksége. Az év első felében 1,64 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el.
A koronavírus-járvány súlyos csapást mért a filmipari láncokra, és különösen a Cineworldre, amely 87%-os esést szenvedett el a tőzsdén 2020 kezdete óta.
A színházaknak/moziknak mindaddig zárva kellett maradniuk, amíg nyáron a korlátozások után újra megnyithattak. Most, hogy a fertőzések második hulláma valós fenyegetést jelent, a nagy gyártótársaságok úgy döntöttek, hogy 2021-ig elhalasztják a legjobban várt új premiereket.
Forrás: Admiral Markets MetaTrader 5. A Cineworld napi grafikonja. Adattartomány: 2018. február 23-tól 2020. október 5-ig. Készült: 2020. október 5-én, 12 órakor. Ne feledd, hogy a múltbeli hozamok nem garantálják a jövőbeni hozamokat.
Mint a grafikonon láthatjuk, a koronavírus-járvány komoly esést okozott a Cineworld részvényeinél, bár az elmúlt két évben is csökkenő tendenciát mutatott:
- 2019-es évet 16,7%-os eséssel zárta, elsősorban a streaming platformok térnyerése miatt.
- A 2018-as év 0,97%-os csökkenéssel zárult.
- 2017 viszont 6,37%-os emelkedéssel sikerült zárni, míg
- a 2016-os év szintén emelkedéssel zárult (0,44%)
Ha ki szeretnéd használni a zuhanó trendeket, az Admiral Markets UK Ltd segítségével befektethetsz részvények CFD-ibe, beleértve a Cineworld-öt is. Ezt megteheted virtuális környezetben, demo számlával, vagy akár élő kereskedési számlát is nyithatsz a következő képre kattintva:
A fenti adatok további információkat nyújtanak az Admiral Markets honlapján közzétett összes elemzéshez, becsléshez, prognózishoz, előrejelzéshez vagy egyéb hasonló értékeléshez vagy információhoz (a továbbiakban: Elemzések). A befektetési döntések meghozatala előtt kérünk, figyelj oda a következőkre:
1. A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.
2. Az Admiral Markets nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admiral Markets elemzéseire alapozva hozták meg.
3. Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admiral Markets megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
4. Az Elemzés Jitan Solanski, szakmai trader és elemző (a továbbiakban: Szerző) személyes becslései alapján készült.
5. Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admiral Markets nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.
6. Az Admiral Markets által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.
7. A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat