A boldogság nyomában folytatása

December 06, 2016 14:44

Kedves Traderek,

"Amikor ilyen beszélgetésen vagy túl, akkor az megváltoztat mindent. Azt mondtam, ha nem azt fogom csinálni, ami iránt igazán lelkesedem, akkor minden nap veszélyeztettem saját magam." – Chris Gardner

És mi után is volt ez?

Amikor a felesége haldoklott és ezt a kérdést tette fel neki:

-Most, hogy már tudjuk mennyire is rövid az élet, mit fogsz a hátralévő életeddel kezdeni?

Amikor multi-milliomos vagy, befektetési cég van alattad, elég kemény kérdéseket vett ez fel. Ekkor Chris az 50-es éveiben volt és képes volt ott hagyni a befektetési világot és új karriert kezdett kiépíteni magának.

Kezdjük azzal, hogy ki is Chris Gardner, és miért is hoztam fel mint példa?

Szerintem nem sokan vannak, akik nem látták a Boldogság Nyomában című filmet.

Az Ő története alapján készült a film és valóban volt olyan, hogy fedél nélkül aludtak nyilvános WC-ben a földön, került börtönbe, mert nem fizette a parkolási bírságokat közvetlenül az állásinterjú előtt, döntenie kellett, hogy alszanak vagy esznek, és amikor már úgy látszott, hogy esélyük sincs normális életet élni, a gyerekéből merített erőt.

A film egyszerűen zseniális. Annyira sok motivációs rész van benne, hogy szinte lehetetlen lenne idézni csupán egyet. Ezért gondoltam úgy, hogy inkább abból meritek nektek erőt, ami utána történt vele.

És miután a felesége halálos ágyán megtörtént a beszélgetés, mivel kezdett el foglalkozni? Motivációs előadásokat tart.

Legerősebb motivációja a rossz példák. Ő minden akart lenni, amik azok az emberek nem voltak, akik a rossz példák voltak az életében. Ti is találkoztatok olyannal, aki nem volt sikeres? Aki mindig csak panaszkodik, lebeszél másokat az álmairól? Legyenek motivációk számodra. Legyél mind az, ami nem az az ember.

Van egy 10 pontos szabályrendszere, hogy mitől lesz szerinte valaki sikeres:

1.Legyen egy terved. A tervnek tisztának kell lennie, tömörnek, kényszerítőnek, konzisztensek és el kell határoznod magad a tervednek. És ha azt csinálod, ami iránt tényleg lelkesedsz, akkor nincs B terv. A B terv szívás…

2.Család a legfontosabb. Ő mondjuk a fia miatt tudta, fia adta neki mind azt az erőt, ami szükséges volt ahhoz, hogy kiépítsen egy 60 millió dolláros vállalatot. Miatta sosem adta fel.

3.Döntsd el, hogy világklasszis leszel. Legyen az bármi, ami iránt lelkesedsz, akarj a legjobb lenni.

4.Legyen önértékelésed. A pénzed lesz majd több vagy kevesebb… Mozogni fog, mert ez a pénz természete, de a te értékednek soha nem szabad kevesebbnek lennie. Nem szabad megalkudni.

5.Tartsd a csapatod motiválva. A forex kereskedésnél inkább saját magad kell motiváld szerintem, erről írtam is egy blog bejegyzést régebben amit ITT olvashatsz.

6.A változás szükséges. 2 dolgot érdemes tudnod a változásról. Az első az, hogy a változásra mindig szükség lesz, a második pedig, hogy meg fog történi. Vagy te választod ki az időt, hogy mikor változol vagy a változás fog elkapni egy olyan időben amikor nem számítasz rá és nehezebb lesz.

7.Az apró lépések számítanak. Egészen addig, amíg előre visznek. Egy nap, amikor visszanézel, látni fogod, hogy azok a kis lépések meddig vittek el téged.

8.Kövesd a szenvedélyed. Ahogy azt írtuk az elején, ha nem azt csinálod, ami iránt lelkesedsz, szenvedélyesen képes vagy bármit megtenni, úgy minden egyes nap átvered magad.

9.Tedd meg, bármi is az ára.

10.Ott kell elkezdeni, ahol vagy. Nem számít, hogy mi történt veled a múltban és milyen más indokokat találsz, hogy miért ne csináld azt, ami iránt lelkesedni tudsz. Olyan dolgot kell tenned, amit akár ingyen is megtennél, mert annyira szereted azt.

Én speciel sokszor csak csodálkozom, amikor ebéd idő van. Van, hogy elfelejtek enni, annyira szeretem csinálni azt, amit csinálok. Ha valakinek a Forex kereskedés a szenvedélye és ez az, ami iránt lelkesedik, akkor ne hagyja, hogy bárki lebeszélje. Nem szabad engedni, hogy mások sikertelensége és fáradtsága minket is visszatartson.

Nem kell kifejezetten tehetségesnek lenni a forex vagy online kereskedésben. Nem kell ahhoz nagy tehetség, hogy valaki tudjon kereskedni EUR/HUF, olaj, arany, DAX vagy bármilyen instrumentummal. Nem kell hozzá több órás szeminárium vagy bármilyen oktatás, hogy technikai szempontból megtanuld, hogy miként kell lenyomni egy gombot vagy kattints éppen az eladás gombra. Ezzel kapcsolatban már írtam, ha szeretnéd, el tudod olvasni a Tehetségtelenek 10 parancsolata című blog bejegyzést.

El is olvashatod Wéber Katával az interjút. Ő egy teljesen más szegmensből jött és mégis 10 évig a Forex kereskedésből élt.

Mr. Gardner is ezt mondja:

Gondold újra, tervezd újra, ha nem jó. Bármilyen nehezen is tudod elképzelni jelen pillanatban azt, ahová jutni akarsz. Minden egyes lépés számít. Nem fog jönni a lovasság, nem fog megtörténni. És amikor ezt megérted, nem is lesz olyan nehéz azokat a kis lépéseket megtenni.

Én azt tudom ajánlani, hogy kezdjétek el a következőkkel:

Ha ezt a 4 lépést fogod követni akkor sokkal nagyobb esélyed lesz túlélni és profitot szerezni a tőzsdén, a forex piacon.

Ne várd mástól, hogy megmutatja az utat, ne várd mástól a megoldást. Mi képesek vagyunk arra, hogy megmutassunk utakat, lehetőségeket és azokat a csapdákat, amikkel nekünk szembe kellett nézzünk. Viszont te leszel az, akit a legjobban fog érdekelni, hogy sikerül-e végül profitot szerezni a tőzsdén. Te leszel az, akinek a legnagyobb érdeke az, hogy profitos legyen. Ezért kell saját magadnak létrehozni egy stratégiát, saját tapasztalatot szerezni. Ezek nagyon fontosak!

Lehet, hogy te pont most értél el arra a pontra az utad során, amikor nincs térkép, nincs GPS, nincs segítség. Magad kell eldöntened, hogy merre. Általában egy külső megerősítésre várunk, hogy amit csinálunk az jó, rendben van, mehet. Viszont miért másra várunk amikor döntést kell hoznunk?

A forex kereskedésben is, amikor benne vagyunk egy megbízásban akkor a saját képességünkre, tapasztalatunkra kell hagyatkoznunk és nem egy külsős emberre, aki megmondja, hogy mi drága és minek merre kell mennie. A piaccal kereskedünk, a piacra kell figyelnünk és magukra.

Mindannyian veszítettünk már a piacon… Ez az élet rendje… De amikor felállunk és újrakezdjük, majd sikerül konzisztens profitot elérnünk… Ez az amikor sikerült az újra tervezés.

Ha egy embernek sikerült sikeressé válni, akinek az apja alkoholista, gyerekverő, agresszív, érdemtelen apa volt, akkor ki vagyok én, hogy nekem ne sikerüljön sikeressé válni? Az, hogy ki leszek, nem az határozza meg, hogy mi történt velem a múltban, hanem azok a döntések, amiket még nem hoztam meg. Viszont addig, amíg valami nem lesz a tiéd, addig nem tudsz rajta változtatni. Ezért kezd el a saját életedet birtokolni.

Akik azt mondják, hogy nem tudod megcsinálni, az csak annyit jelent, hogy ők nem voltak képesek rá. Ez egy jelenet a Boldogság nyomában c. filmből, amikor a fiú kosarazik és utána az apjával beszélget.

Azok az emberek, akik azt mondják, hogy a forex kereskedésből nem lehet megélni, azok igazából csak azt mondják, hogy ők nem voltak képesek erre.

Egy utolsó tanács Christől:

Ha a belső egyensúly megvan, ha saját magaddal ki vagy békülve és tényleg azt csinálod, amiért rajongsz, az fogja majd meghozni a bankszámla növekedést.

Remélem tudtam segíteni nektek. Ha bármilyen kérdésed van vagy kommented, akkor nyugodtan írj ránk.

Sok sikert mindenkinek!

Zalán

Avatar-Admirals
Admirals Minden az egyben megoldás kiadásokra, befektetésekre és pénzkezelésre

Több mint bróker, az Admirals egy pénzügyi központ, amely pénzügyi termékek és szolgáltatások széles választékát kínálja. Lehetővé tesszük a személyes pénzügyek megközelítését a befektetés, a kiadások és a pénzkezelésnek minden az egyben megoldásával.