A vállalati csőd hatása a részvényekre
A részvényesek egyik legnagyobb félelme a vállalati csőd bekövetkezése. A médiában igen gyakran jelennek meg nagy port kavaró hírek, amelyek után a befektetők jó része azon töri a fejét, hogyan tovább, mire számíthat a későbbiekben az adott vállalat részéről.
Kevesen tudják azonban, hogy mi pontosan a csőd fogalma, hogyan néz ki a csődtörvény, a csődvédelmi eljárás és a felszámolás. A későbbiekben ezeket a kérdéseket fogjuk boncolgatni majd kitérünk arra is, hogy:
- Mire számíthatnak a részvényesek egy csődesemény után?
- Melyek azok az intő jelek, amelyek figyelmeztethetnek a csődközeli állapotra?
- Hogyan védekezhetünk a csőd kockázata ellen?
A csődök sok esetben elkerülhetők lehetnének megfelelő:
- vezetői döntésekkel
- pénzügyi elemzések készítésével
- az eszközök hatékony átszervezésével.
A későbbiekben több példát is bemutatunk arra vonatkozóan, hogy több, jelenleg is nagy sikernek örvendő vállalat hogyan változtatta meg politikáját a csődközeli állapotot követően. A kíváncsiak számára elmondjuk előre, hogy szót fogunk ejteni az IBM-ről, az Apple-ről és még a General Motors-ról is. Hiszen ezekkel a részvényekkel érdemes lehet kereskedni a későbbiek folyamán is.
Cikkünkben főként az amerikai csődtörvényre és eljárásra fogunk fókuszálni.
A csőd fogalma
Talán nem nehéz kitalálni, de érdemes megemlíteni, hogy a csődöt megelőző folyamatot pénzügyi nehézségnek nevezzük.
A csőd tehát egy huzamosabb időszakot ölel fel, amely elsősorban a belső értékteremtés tartós hiányából ered, és amelyet a későbbiekben eladósodás, majd likviditáshiány követ.
A csődindítás feltétele a jogi eljárásban a fizetési kötelezettségek határidőre történő rendezésének elmulasztása.
Ezután egy vállalati csőd kimenetele két féle lehet:
- a vállalat átszervezése (a csődvédelmi eljárás folyamataként), vagy
- a vállalat felszámolása (ami felszámolási eljárás része).
A pénzügyi problémák és a csőd azonban nem minden esetben járnak együtt.
Bekövetkezhet például olyan nem várt esemény is (pl. globális válság, természeti katasztrófa, ágazati nehézségek), amely csődhelyzetbe kényszerítheti a vállalatot annak ellenére, hogy a társaság korábban nem küzdött pénzügyi nehézséggel.
A csőd a jog értelmezése szerint a fizetésképteleség fennállását jelenti, amelyet nem szükségszerűen előz meg pénzügyi nehézség, lehet valamilyen váratlan helyzet, külső sokk következménye is.
Bár ezekre nem minden esetben lehet felkészülni, vannak olyan tényezők, amelyek utalhatnak arra, ha egy vállalat működésében nehézség merül fel.
Mi vezet egy társaságot csődközeli állapotba?
Ezzel kapcsolatban eltérő vélemények születtek a szakértők által, de példaként nézzünk meg 3 főbb pénzügyi alapterületet, amelyek nehézségei gyakran eredményeznek vállalati csődeseményt:
- eszközhatékonysági problémák
- finanszírozási szerkezettel kapcsolatos problémák
- likviditással kapcsolatos problémák
A legtöbb részvénykereskedő és befektető most bizonyára azt kérdezi, hogy honnan és milyen adatokat elemezve veheti észre, ha a fenti alapterületek egyikében, vagy egyszerre több oldalon felmerülő probléma üti fel a fejét.
Egyáltalán mit jelent egy vállalati csőd a részvényesekre nézve?
A későbbiekben részletesen kitérünk a fenti kérdésekre, ám előbb nézzük meg, hogy pontosan milyen lehetőségei vannak egy csődközelben lévő társaságnak!
A Csődtörvény magyarázata
Az Egyesült Államok Törvénykönyvének 11. címében (csődtörvény vagy rövidítve cstv.) 6 különböző csőd található, amelyek közül kettő a legismertebb, ha egy részvénytársaság csődeseményéről beszélünk:
- a 11. Fejezet (chapter 11): az ún. csődvédelmi eljárás abban az esetben kerül alkalmazásra, amikor a cég bízik abban, hogy egy jelentős átstruktúrálást követően továbbra is profitos eredményt ér el.
- a 7. fejezet (chapter 7): ez a felszámolási eljárás, ami abban esetben indul, ha a csődvédelmi eljárás sikertelen volt, vagy ha előreláthatólag nincs esély arra, hogy a csődöt elkerülje a vállalat.
Amennyiben még részletesebben érdekel ez a téma és az, hogy milyen kockázatokra érdemes figyelni amikor részvényekkel kereskedsz, akkor kattints erre a képre, és jelentkezz ingyenes oktatásainkra!
Csődvédelmi eljárás a részvénytársaság életében
A csődeljárás fogalma egy olyan folyamatot jelent, amely során az adós fizetési haladékot kap és a csődegyezség megkötésére tesz kísérletet. A csődeljárás iránt kérelmet szükséges benyújtania egy részvénytársaságnak.
A csődvédelem célja a részvénytársaságokra vonatkozóan az, hogy az adósságaiért helytállni nem képes vállalatot vagy likviditási problémákkal küzdő társaságot a hitelezők ne számolhassák fel azonnal.
Az Egyesült Államok Törvénykönyve szerint a csődvédelmi eljárás menete során az Egyesült Államok vagyonkezelői programja bizottságot jelöl ki a részvényesek és a hitelezők nevében.
Ez a bizottság ezután együtt dolgozik a társasággal, hogy kidolgozza az átszervezési eljárást a csőd elkerülése érdekében.
Ezt követően a társaság kibocsátja a közzétételi nyilatkozatot, amely tartalmazza a csőd javasolt feltételeit.
A nyilatkozat közzététele után a tervet a tulajdonosok és a hitelezők megszavazzák vagy elutasítják.
Amennyiben a terv jóváhagyásra került, a társaságnak a terv részletesebb változatát be kell nyújtania a Értékpapír- és Tőzsdebizottságnak. Miután a vállalat végrehajtotta a tervet, az átszervezett új vállalat részvényeit felosztják és kifizetik.
Az új részvényeket a következő sorrendben osztják szét:
- Fedezettel biztosított hitelezők – akiknek a követelése biztosított pl. jelzáloggal
- Fedezet nélküli hitelezők - a biztosíték nélküli hitelt nyújtók (pl. kötvényesek, beszállítók)
- Részvényesek – a társaság részvényesei és tulajdonosai
Forgatókönyvek a csődvédelmi eljárás után
Mi történik azonban, ha a tervet nem fogadják el a tulajdonosok és a hitelezők? Ilyenkor a 7. fejezetben (chapter 7) részletezett csődesemény szerinti felszámolási eljárás indul az amerikai vállalat életében.
Ezt gyakran nevezik egyenes csődnek, amely során az adósoknak potenciálisan lehetővé teszik, hogy az adósságaik egy részét vagy annak teljes összegét akár 3-4 hónap alatt megszüntessék.
Kíváncsi vagy a felszámolási eljárás menetére? A következő sorokban részletezzük!
A felszámolási törvény értelmében a vagyonkezelő általában eladja az adós eszközeinek nagy részét a hitelezők és az adók kifizetésére. Miután a hitelezők kifizetése megtörtént, azután jönnek csak a kötvényesek, majd végül a részvényesek.
Erre azonban csak akkor kerül sor, ha a fedezettel biztosított hitelezők kifizetése után további összeg áll rendelkezésére a vállalatnak.
Ahogy láthatod a részvényesek helyzete a legrosszabb a felszámolási eljárás során, és a legtöbb esetben ezen összeg kifizetésére már nem kerül sor. Különösen hátrányos helyzetben vannak azok a részvényesek, akik nem élveznek elsőbbséget a likviditási hányaduk alapján.
Mi történik a részvényekkel vállalati csődvédelem és eljárás esetén?
A legtöbbször, ha egy társaság a 11. fejezet védelmét kéri, részvényárfolyamai zuhannak, és a részvény szimbólumát (vagy más néven ticker) „Q" betűvel látják el. Ezzel egyértelműen jelzik, hogy a társaság csődeljárás alatt van.
Érdemes hozzátenni azt is, hogy nincs olyan törvény, amely tiltja a csődbe került társaságok értékpapírjainak kereskedését. A tőzsdékről kivezetett társaságok részvényeinek kereskedése a tőzsdén kívüli piacokon lehetséges.
Amikor egy társaság fizetésképtelenné válik, az átszervezési terv után a legtöbbször megszüntetik a korábbi részvényt és egy újat hoznak létre. Tehát a régi részvények értéktelenek lesznek.
Vannak olyan esetek, amikor az új részvényt már engedélyezték, azonban még nem került kibocsátásra. Ilyenkor a "V" jelzést kapja a ticker, jelezve ezzel, hogy a részvény akkor lesz kereskedhető, ha kibocsátják.
Miután a kibocsátás ténylegesen megtörtént, a V jelzés eltűnik a Szimbólumból.
A vállalat az új részvény létrehozása után felajánlhatja a részvényeseknek a régi részény átváltását, azonban ez korántsem számít kecsegtető lehetőségnek, mivel ezek átváltási ára a legtöbbször kifejezetten kedvezőtlen.
Habár sok befektető keresi a már értéktelenné váló cégek részvényeit, hogy jóval olcsóbban, akár néhány dollárért (vagy centtért) vásárolja meg őket, az esetek jó részében a csődvédelmi eljárás alatt álló vállalatoknak nem sikerül a felemelkedés.
Ha mégis, magas a kockázat a korábbiakban említett régi részvények elértéktelenedésére vagy a kedvezőtlen átváltással történő új részvények cseréjére.
Mindemellett gondolni kell az ún. "bóvli" befektetőkre (vultre investors), akik kifejezetten nagy összegeket fektetnek be a csődeljárás alatt álló részvénytársaságok részvényeibe, ezzel elsőbbséget élvezve a kifizetések során.
Egy tanulmány szerint a 2009-ben és 2010-ben csődbe ment 41 nyilvános tőzsdén működő társaság közül mindössze négy vállalat eredményezett hozamot a részvényeseknek. A többi teljesen megsemmisült.
Tekintettel erre, mielőtt részvényt vásárolnál egy csőd felé induló társaságba, mindenképp javasolt elolvasnod a társaság átszervezési tervét, és figyelembe venned a fenti kockázatokat.
Bizonyára közelebb kerültél ahhoz a kérdéshez, hogy milyen is a csőd és részvények kapcsolata, ám biztosan felmerült benned a kérdés, hogy mégis milyen előjelei vannak egy vállalati csőd bekövetkezésének. A továbbiakban részletesen bemutatjuk ezt is.
Már alig várod, hogy elkezdj a friss információk tudatában kerskedni? Azért legyél óvatos, hiszen ez a cikk is a kockázatról szól, éppen ezért ha kereskedni szeretnél először érdemes kockázat nélkül tenni. Nyiss nálunk, az Admiralsnál egy demo számlát, csak kattints a képre!
Hogyan kövekeztethetünk arra, hogy egy cég csőd előtt áll?
Akár már van befektetésed egy adott vállalat részvényeiben, akár éppen fontolgatod, hogy melyik társaságba fektess, fontos lehet számodra, hogy feltérképezd a választott cég stabilitását, pénzügyi helyzetét.
Számtalan forrásból táplálkozhatsz azt illetően, hogy milyen kilátásokkal rendelkezik egy adott vállalat, ám kérdés, hogy mely információkra elengedhetetlen odafigyelni és mik azok a jelek, amelyekre érdemes nagy hangsúlyt fektetni?
- a nyilvános részvénytársaságok bejelentett bevételének csökkenése (főként, ha sorozatos csökkenésről beszélünk),
- a részvény leminősítése és azok árfolyamának jelentős esése,
- vállalati botrányok,
- nagy port kavaró negatív hírek,
- csoportos eltanácsolás
- és még sok más tény nyújthat számunkra figyelmeztető jeleket.
Ezek bármelyike elegendő indok lenne arra, hogy újra gondoljuk a befektetésünket, azonban nem törvényszerű, hogy bizonyos eredmények a csőd előjelei lennének.
Azok a vállalatok például, amelyek rengeteg forrást allokálnak új fejlesztésekbe, a pénzügyi eredmény alapján nem feltétlen tűnnek jó befektetésnek.
Azonban hosszú távon több, a vártnál gyengébb eredménnyel záró társaság bizonyította már, hogy a fejlesztésekkel együtt új távlatok nyílhatnak, amelyek a későbbiekben jövedelmezők lehetnek.
Mindenesetre a vállalat pénzügyi eredményének csökkenése mindenképp alapos utánajárást igényel, hiszen ez az egyik olyan főbb jelzés, amely utalhat egy vállalati csőd kilátására.
A pénzügyi eredményről való tájékozódás érdekében nézd meg a társaság mérlegét és cash flow kimutatását is, hogy áttekintsd, hogyan kerül a készpénz felhasználásra.
Például, amennyiben a cash flow kimutatásban úgy látod, hogy a befektetési tevékenység növelésére fordítja a hangsúlyt a részvénytársaság, az utalhat arra, hogy a cég a jövőbe fektet.
Azonban, ha a működési tevékenységre áldozza a pénzét, és nem eredményez nyereséget, az figyelmeztető jelzés lehet.
Ha már a pénzügyi beszámolóknál tartunk, érdemes lehet megnézni az Eredménykimutatást is, ahol látható, hogy a társaságnak milyen mértékű fizetési kötelezettségei vannak. Fedezik-e a vállalat bevételei az adófizetési kötelezettségeket?
Egy másik hasznos adat lehet a likviditási mutató, amely a rövid lejáratú eszközök (forgóeszközök) és a rövid lejáratú kötelezettségek hányadosaként számítható ki. Amennyiben ez az érték kisebb mint 1, az vállalat valószínűsíthető fizetésképtenségére utal.
További erre utaló jelzés lehet az Altman-féle Z-mutató, amelyet kifejezetten csődesemények prognózisaként szoktak használni. Minél magasabb ez az érték, annál kisebb az esélye, hogy egy vállalat csődöt fog hirdetni a közeljövőben.
Amennyiben egy cég Z-mutatója alacsonyabb az 1,81-es küszöbértéknél, megkérdőjelezhető az esély arra, hogy visszafizesse a hiteleit.
A Z-mutató figyelembe veszi egy társaság működő tőkéjét, eszközeit, eredménytartalékát, adózás és kamatfizetés előtti eredményét, árbevételét, adósságát és a részvények piaci értékét is.
Ezt az információt megtalálhatod a vállalat pénzügyi jelentésében, online elemző oldalakon vagy a hitelintézetek publikációiban.
Azonban ez a mutató önmagában szintén nem elegendő arra, hogy következtetéseket vonjunk le, ezért a teljes helyzet feltérképezésére további adatokat kell megvizsgálnunk.
Mindezek mellett ajánlott megnézni, hogy volt-e csökkenés az osztalékkifizetésekben. Természetesen ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy a társaság csőd előtt áll. Egyéb más tényezők, pl. szektorbeli sajátosságok is állhatnak e mögött, ezért nézz utána a lehetséges okoknak, mielőtt konklúziót vonnál le.
A fentieken kívül számos további jel segíthet abban, hogy a várható-e vállalati csőd és a részvényekben bármi változás.
Ilyenek például:
- lejárt tartozások arányának növekedése
- a szabad cash-flow csökkenése vagy annak negatív értéke
- munkaerő fluktuáció növekedése
- az innováció és új termékek/szolgáltatások csökkenése
- Pontatlan előrejelzések, tervezési problémák
Ne feledd, a felsorolt tényezők önmagukban még nem jelentik a vállalat hanyatlását, és számtalan körülmény következményei lehetnek.
Mindig érdemes több szempontot megvizsgálni, de arra is ügyelni kell, hogy amikor sok figyelmeztető jellel szembesülünk, legyünk résen és ne dugjuk a fejünket a homokba.
Az egyik legerősebb jelzésnek egy társaság csőd felé indulására természetesen még mindig a részvényárfolyamok tartós és jelentős esését tartják.
Hogyan tudod nap mint nap egyszerűen megtekinteni a különböző részvények árfolyamát? Hogyan kereshetsz olyan részvényeket, amelyek stabilnak tűnnek, magukhoz képes mégis éppen alacsony árfolyamokon mozognak?
Ehhez a következő egyszerű lépéseket kell követned:
- Töltsd le a MetaTrader ingyenes online kereskedési programot
- Nyiss egy Demo vagy egy Éles számlát
- Nyisd meg a MetaTrader kereskedési platformot.
- Nyisd meg a Piacfigyelő ablakot úgy, hogy a platform tetején lévő menüből kiválasztod a Nézet menüpontot, vagy megnyomod a billentyűzeteden a Ctrl+M kombinációt. Ezzel megnyílik a grafikon bal oldalán a kereskedhető szimbólumok listája.
- Kattints a jobb gombbal a Piacfigyelő ablakra és válaszd ki a Szimbólumok menüpontot (vagy nyomd meg a Ctrl + U kombinációt a billentyűzeteden).
- Ekkor megnyílik az alább látható ablak, amely részletezi az összes rendelkezésre álló piacot, amelyen kereskedhetsz. Innentől kezdve a részvények széles skáláját felveheted a Piacfigyelő ablakba, ha kiválasztod a megfelelő részvényt vagy országot, majd a Szimbólum megjelenítése elemre kattintasz
Cégek, amelyek túlélték a csődközeli állapotot
Bár magasabb azoknak a társaságoknak a száma, amelyek nem képesek az átszervezés után sem talpra állni, a történelemben mégis voltak olyan sikertörténetek, amelyek példaértékűek. Nézzünk meg ezek közül néhányat:
Apple
Kicsivel több mint 20 éve, 1997-ben, az Apple éppen a csőd szélén állt. Ekkor Steve Jobs korszakalkotó termékeket vezetett be a piacra (iMac, iPod) és átszervezte a cég működését.
Mindemellett a történelem tökéletes példáját láthattuk annak, hogyan tud két versenytárs szorosan együttműködni, amikor Bill Gates 150 millió dollárt fektetett az Apple-be, annak megmentése érdekében.
Utólag sokan kívánják, hogy bárcsak befektettek volna ekkor a mára igen népszerűvé vált tech óriás részvényeibe.
Forrás: Yahoo.com, Apple árfolyam grafikon, 1989-2020 között, Készült: 2020.01.14.
IBM
Habár az IBM-nek több mint 50 éven keresztül sikerült tartania a helyét a Fortune 500 listáján, a 90-es években csődközeli állapotban volt. 1992-ben 5 milliárd dollárt veszített.
Miután Lou Gerstner átvette az irányítást, jelentős változások következtek a cég életében (közel 100 000 alkalmazott eltanácsolása, új marketing stratégia, stb.). 2019 szeptemberében a vállalat több mint 55 milliárd dolláros bevételről számolt be.
Forrás: Yahoo.com, IBM árfolyam grafikon, 1953-2020 között, Készült: 2020.01.14.
General Motors
A General Motors 2008-ban kérvényezett csődvédelmi eljárást, amikor 170 milliárd dollár adóssága volt. Az átszervezés és az állami támogatások után újra növekedésnek idult és ma is olyan híres márkák gyártója, mink a Cadillac vagy a Chevrolet.
Tudtad, hogy az Admiral Markets UK Ltd-nél befektethetsz a fenti vállalatok részvényeibe, valamint kereskedhetsz azok CFD-ivel (Contract for Difference)?
Szeretnél ehhez hasonló részvényekkel kereskedni? Akkor ne tétovázz, és gyorsan töltsd le az egyik legjobb kereskedési platformot a MetaTrader 5 SE-t. Ehhez mindössze annyit kell tenned, hogy a képre kattintasz:
Hogyha egyéb amerikai részvények iránt érdeklődsz, akkor elkerülhetetlen, hogy megismerd a FAANG-ot. Ez az 5 amerikai nagy részvény nevéből adódik, amelyek egyeduralkodóak a maguk területén. Névszerint Facebook, Apple, Amazon, Netflix és Google. Természetesen a csőd akár őket is érintheti, de azért valljuk be erre azért kisebb az esély, azaz kisebb a kockázata a részvnykereskedőknek, hogyha ezekre a vállalatokra esik a választása befektetés szempontjából. A sikeres kereskedéshez (akár részvényekkel, akár CFD-kel) segítséget is szeretnénk nyújtani.
Az Admirals a következőket kínálja az ügyfelek számára:
- Védelem a volatilitás ellen, valamint a korlátlan negatív egyenleg elleni védelem a lakossági ügyfelek számára.
- Az Admirals a CFD kereskedést is nyújt, amely segítségével spekulálhatsz az árfolyamok emelkedésére és csökkenésére is, valamint kereskedhetsz tőkeáttétellel is, amely a szakmai ügyfelek számára akár 1:500, a lakossági ügyfelek számára pedig akár 1:30 lehet. A tőkeáttétel lehetővé teszi, hogy alacsonyabb letéttel nagyobb pozíciókat kezeljenek a kereskedők.
- Az Admirals többféle számlatípust nyújt, köztük az Invest.MT5-et is, ahol részvényeket vásárolhatsz a világ 15 tőzsdéjéről.
- Az Admirals külön hangsúlyt fektet a biztonságra. A brit pénzügyi magatartási hatóság (FCA) engedélyezett brókercég a kereskedők pénzeszközeit szegregált (elkülönített) bankszámlán tartja a Barclays Banknál.
- Ingyenes betételhelyezés és készpénzfelvételek, valamint banki átutalás.
- Hozzáférés a MetaTrader kereskedési platformjaihoz PC-re, Mac-re, Webre, Androidra és iOS-re. A MetaTrader az egyik legnépszerűbb kereskedési platform a kereskedők körében világszerte.
Kattints a lenti képre az online kereskedési számlád megnyitásához már ma!
Hogyan védekezhetünk a csőd kockázata ellen a befektetésünkben?
Készíts alapos elemzéseket
Ahogyan a fentiekben említettük, elengedhetetlen a társaság pénzügyi helyzetéről való tájékozódás, amelyet megtehetsz a vállalat pénzügyi beszámolóját elemezve, a céget érintő híreket követve és az ágazat átfogó helyzetét feltérképezve.
Az alacsony piaci kapitalizációval rendelkező részvények nagy valószínűséggel rosszabbul teljesítenek egy csődvédelmi eljárás után.
Mindenesetre igyekezz szilárd alapokkal rendelkező társaságokat keresni, vagy amennyiben már van befektetésed egy pénzügyi csőd szélén álló vállalatban, mindenképp bizonyosodj meg róla, hogy az átszervezési terv pozitív lehetőségekkel kecsegtet, valamint hogy az újraszervezéssel megszűnik-e a csődállapotot okozó eredeti probléma.
Könnyen lehet ugyanis, hogy működésbeli hibák vagy egy helytelen stratégia okozta ezt a helyzetet, amely a későbbiekben is fennállhat a cég életében.
Portfólió diverzifikálása
Ahogyan a mondás tartja, ne tegyél fel mindent egy lapra: ez a tanács a részvénypiacon is megállja a helyét.
Igyekezz olyan vállalatokat válogatni a portfóliódba, amelyek több különböző szektorba tartoznak, így csökkentheted a kitettséged egy adott iparágnak.
Stop loss szint beállítása
Az online részvénykereskedés során a stop-loss szint beállítása megvédhet attól, hogy egy hosszú távú csökkenés áldozata legyél.
A stop-loss célja, hogy a pozíció zárása azon a szinten történjen, amelyet a kereskedő előzetesen meghatározott a maximális kockázat meghatározása érdekében.
Konklúzió – A vállalati csőd és a részvények kapcsolata
Bemutattunk több forgatókönyvet is egy vállalat életének lehetséges kimeneteléről egy csődesemény után.
Bár sok sikersztori jött már létre a csődvédelmi eljárás bejelentése után, a legtöbb esetben a részvényesek nem járnak jól a kifizetési tápláléklánc alján.
Még ha a társaság újra is éled, az új részvényekre gyakran kedvezőtlen feltételek mellett történik az átváltás.
A fenti sorokban számos olyan tippet adtunk, amelyekkel pontosíthatod az elemzéseidet és amelyek segíthetnek könnyebben feltérképezni, mely vállalatok ígérhetnek kecsegtető lehetőségeket.
Ne feledd, az Admiralsnál kereskedhetsz többezer termékkel a világ 15 legnagyobb tőzsdéjéről! És mivel ez a cikk a csőd és a részvények kapcsolatáról szólt ez is jelzi, hogy kiemelten fontos a kockázatkezelés. Éppen ezt kell a leghamarabb megtanulni a kockázatkezelést, hogy sikeres kereskedő lehess. Ezért nyiss egy ingyenes demo számlát néhány kattintással és próbáld ki a kereskedést!
Tudtad, hogy a MetaTrader 5 Supreme Edition technikai indikátorokat kínál, amelyek segítségével kereskedési tippeket kaphatsz több ezer különböző piacon?
Indítsd el az ingyenes letöltést az alábbi képre kattintva:
Miért kereskedj az Admiralsnál?
- Kereskedj és fektess be egy szabályozott társasággal, amely magában foglalja a brit pénzügyi magatartási hatóság előírásait.
- Használd ki a negatív számlaegyenleg elleni védelem irányelvet, amely segít megvédeni Téged a káros piaci mozgásoktól.
- INGYENES hozzáférést biztosít a leggyorsabb és legnépszerűbb online kereskedési szoftverhez, a MetaTrader-hez, PC, Mac, Web, Android és iOS operációs rendszereken történő használatra.
További oktatási cikkek:
Az Admiralsról
Szabályozott brókercégként hozzáférést biztosítunk a világ legnépszerűbb kereskedési platformjaihoz. Kereskedhetsz nálunk CFD-kkel, részvényekkel és ETF-ekkel.
A megadott adatok további információkat nyújtanak az Admirals védjegy alatt működő Admirals befektetési vállalkozások weboldalain ( a továbbiakban “Admirals”) közzétett összes elemzésről, becslésről, előrejelzésről, előrejelzésekről vagy más hasonló értékelésekről vagy információkról (a továbbiakban: Elemzés). Mielőtt bármilyen befektetési döntést hoznál, kérjük, fordíts nagy figyelmet a következőkre:
- A cikk tartalma marketing kommunikáció. A megjelenített tartalom kizárólag informatív célokat szolgál, és semmi esetre sem értelmezhető befektetési tanácsadásként vagy ajánlásként. Nem a befektetéssel kapcsolatos elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi előírásoknak megfelelően készült, és nem képezi semmiféle tilalom vagy korlátozás tárgyát, bárminemű befektetéssel kapcsolatos elemzés előterjesztését megelőzően.
- Az Admirals nem vállalja a felelősséget az ügyfelei befektetési döntéseiért és azokból származó esetleges veszteségeiért, akkor sem ha ezt a döntést az Admirals elemzéseire alapozva hozták meg.
- Annak érdekében, hogy az ügyfelek érdekei védhetők legyenek és az elemzés tárgyilagossága ne sérüljön meg, az Admirals megfelelő belső eljárásokat hozott létre az összeférhetetlenség megelőzésére és kezelésére.
- Az Elemzés egy független elemző, Jéremy Delsol, pénzügyi elemző (a továbbiakban: Szerző), személyes becslései alapján készült.
- Miközben mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elemzés összes forrása megbízható legyen, és hogy minden információt, amennyire csak lehetséges, érthető, időszerű, pontos és teljeskörűen mutassunk be, az Admirals nem garantálja az elemzésben szereplő információk pontosságát vagy teljességét. A bemutatott számok múltbeli teljesítményre vonatkozó adatok, amelyek nem megbízható mutatók a jövőbeli eredményekre.
- Az Admirals által feltüntetett pénzügyi instrumentumok bármilyen korábbi vagy modellezett teljesítménye nem értelmezhető kifejezett ígéretnek, tanácsadásnak, garanciavállalásnak vagy következtetésnek semmilyen jövőbeli teljesítményre vonatkozóan. A pénzügyi instrumentum értékének növekedése és csökkenése, valamint az eszköz értékmegőrzése nem garantált.
- A tőkeáttételes termékek (beleértve a CFD-ket) spekulatív jellegűek, amelyek profitot és veszteséget is eredményezhetnek. A kereskedés megkezdése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy megértette a felmerülő kockázatokat.
Források:
https://www.sec.gov/reportspubs/investor-publicati...
https://vallalatipenzugyek.blog.hu/2018/01/22/vall...
https://www.investopedia.com/articles/stocks/06/ba...
https://www.investopedia.com/articles/01/120501.as...
https://www.cnbc.com/2017/08/29/steve-jobs-and-bil...
https://www.cheatsheet.com/money-career/10-great-c...
https://privatebanking.blog.hu/2018/09/20/mit_muta...
https://www.investopedia.com/articles/financialcar...
https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/tiz-fontos-jel...
https://www.fidelity.com/viewpoints/active-investo...
https://www.sec.gov/reportspubs/investor-publicati...
https://www.fool.com/knowledge-center/what-happens...
https://www.investor.gov/introduction-investing/investing..
https://feketelista.hu/mit-jelent-a-csodeljaras-fo...