A figyelem középpontjában az USA CPI inflációs jelentése

Október 11, 2023 12:30

Az amerikai fogyasztói árinflációs jelentésre irányul a befektetők és a kereskedők figyelme, mivel arra számítanak, hogy a jelentés feltárja a Federal Reserve (Fed) korlátozó monetáris politikájának hatását. Az USA dollár index a havi mélypont közelében járt szerda reggel, miután a Fed igazgatótanácsának több tagja vonakodott a potenciális novemberi kamatemelés kérdését tekintve. Pénteken Kínán lesz a sor, hogy nyilvánosságra hozza fogyasztói árindex inflációs adatait a gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmak közepette.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzői jelentésükben azt írták, hogy az Egyesült Államok gazdasága 2023-ban 2,1%-kal, 2024-ben pedig 1,5%-kal nőhet, mindkét szám magasabb, mint az IMF júliusban közzétett előrejelzése. Ugyanebben a jelentésben olvasható, hogy a Bank of England (BoE) 2024-ig valószínűleg magasan tartja majd a kamatlábakat, mivel az Egyesült Királyság megpróbálja felvenni a harcot a magas inflációs adatokkal és a visszafogott gazdasági növekedéssel.

Szeptemberi amerikai fogyasztói árindexről jelentés

Az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala (BLS) várhatóan csütörtökön teszi közzé a szeptemberi amerikai fogyasztói árindexről szóló havi inflációs adatait. A jelentés adatai várhatóan rávilágítanak a Fed monetáris politikai szigorítással kapcsolatos jövőbeni terveire, mivel a fő- és maginfláció a gazdaság állapotának fontos mutatója.

A közgazdászok előrejelzése szerint a teljes infláció éves alapon 3,6%, havi szinten pedig 0,3% lesz, mindkét szám alacsonyabb az augusztusi adatoknál. A Financial Times Barclays elemzőinek jelentése szerint „az enyhe lehűlés nagyrészt az energiaárak lassabb növekedésének köszönhető”. A bank közgazdászai azt is megjegyezték, hogy „a fogyasztói árindex szupermag mérőszámainak szeptemberben várható felgyorsulása az erős konjunktúraadatok és a továbbra is feszes munkaerőpiaci feltételek mellett azt jelzi, hogy van még tennivaló az infláció tartós csökkentése és a 2%-os cél elérése érdekében."

Szeptemberi kínai CPI inflációs jelentés

A Nemzeti Statisztikai Hivatal (NBS) pénteken teszi közzé a szeptemberi kínai inflációs adatokat. Piaci elemzők szerint az összinfláció éves szinten 0,2%, havi szinten pedig 0,3% lesz. Nem titok, hogy a koronavírus-járvány ellen irányuló korlátozó intézkedések év eleji feloldása óta a kínai gazdaság küzdött a pozitív, figyelemre méltó eredmények elérése tekintetében.

Az ING közgazdászai úgy vélik, hogy a fogyasztói infláció 0,4%-os értékkel meghaladhatja a várakozásokat, mivel ebben a magasabb olajárak szerepet játszanak, és a kormány gazdasági növekedést ösztönző tervei eredményesnek tűnnek.

Az Egyesült Királyság augusztusi GDP jelentése

Az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) csütörtökön teszi közzé az augusztusi GDP jelentést. Piaci elemzők arra számítanak, hogy a GDP növekedési üteme 0,2%-os lesz havi alapon. Az Egyesült Királyság gazdasága az elmúlt néhány hónapban azzal küszködött, hogy az infláció több évtizedes rekordokat döntött meg, miközben a Bank of England ígéretet tett arra, hogy monetáris politikája szigorításával kontrollálja azt.

Az IMF által közzétett jelentés szerint az Egyesült Királyság jövőre a G7 leglassabban növekvő tagja lesz. Az IMF legfrissebb világgazdasági kitekintése szerint az Egyesült Királyság gazdasága 0,6%-kal fog növekedni 2024-ben, ami 0,4%-kal alacsonyabb a korábbi előrejelzésénél. Ezzel Nagy-Britannia lemaradna az Egyesült Államoktól, az eurózónától, Japántól és Kanadától. Az Egyesült Királyság GDP-je várhatóan 0,5%-kal nő idén, ami jelentős lassulást jelent a 2022-ben tapasztalt 4,1%-os növekedéshez képest.

Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Vedd fel könyvjelzőid közé az Admiral Markets gazdasági naptárát, így sosem maradsz le a piacokat mozgató gazdasági eseményekről. Gyarapítsd tudásodat a pénzügyi piacok működéséről és teszteld kereskedési stratégiáidat ingyenes demo számlán!

Kereskedj kockázatmentes demo számlával

Gyakorold a kereskedést virtuális alapokkal

Ez a cikk nem tartalmaz befektetési és kereskedési tanácsokat, ajánlásokat vagy felhívást pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakciókra. Felhívjuk figyelmedet, hogy az ilyen befektetési és kereskedési elemzések a pénzügyi eszközök jelenlegi vagy jövőbeli teljesítményére vonatkozóan nem megbízható mutatók, mivel a piaci körülmények idővel változhatnak. Mielőtt bármilyen kereskedési vagy befektetési döntést hoznál, kérj tanácsot független pénzügyi szakértőtől, hogy megértsd a kereskedéssel és a befektetéssel járó kockázatokat.

Miltos Skemperis
Miltos Skemperis Pénzügyi író

Miltos Skemperis újságírással és üzletvezetéssel foglalkozik. Riporterként dolgozott különböző hírcsatornáknál és kiadóknál. Miltos hét éve tevékenykedik pénzügyi tartalomíróként.