Az RBA stabilan tartja a kamatokat, mivel az infláció lassul
A Bank of England (BoE) kamatdöntése, az USA NFP jelentése és az ausztrál jegybank (RBA) kamathatározata áll a hírek középpontjában.
Az S&P Global által összeállított Caixin felmérés szerint Kínában az elmúlt négy hónapban először esett vissza a gyári tevékenység. A gyártási PMI 49,2-es értéket mutatott, bár a Reuters közvélemény kutatása 50,3-at jósolt.
RBA kamathatározat
Az ausztrál jegybank kormányzótanácsi ülése után a kamatszint szinten tartása mellett döntött. Egyes közgazdászok úgy vélték, hogy az RBA 25 bázisponttal fogja megemelni a hitelfelvételi költségeket. Az RBA 2022 májusa óta többször emelte a kamatokat és elérte az elmúlt tizenegy év legmagasabb szintjét.
Az RBA döntése egy inflációs jelentés nyomán született, amely szerint az ország fogyasztói árainak növekedési üteme 6%-ra esett 2023 második negyedévében. Ez a szám továbbra is jóval meghaladja az RBA célját.
A Commerzbank elemzői úgy vélik, hogy az RBA egyelőre kiváró megközelítést alkalmaz. Jelentésükben azt írták: „Az RBA úgy döntött, hogy egymás után másodszor is felfüggeszti a kamatlábak emelését. Úgy tűnik, hogy az RBA nagyon közel van a kamatcsúcshoz, különösen azért, mert most arra számít, hogy az infláció visszatér a célhoz az előrejelzési horizonton belül. Természetesen az, hogy a következő hónapokban újabb kamatemelésre kerül sor, döntően az adatok alakulásától, különösen a bérnövekedéstől és a szolgáltatási szektor inflációjától függ. A mai döntést azonban egyértelmű jelzésnek tekintjük, hogy az RBA egyelőre kiváró megközelítést alkalmaz.”
ISM gyártási PMI 2023. július
A mai nap folyamán az Institute for Supply Management (ISM) közzéteszi a júliusi gyártási PMI adatokat. A közgazdászok arra számítanak, hogy a feldolgozóipari PMI 46,5 lesz, ami valamivel magasabb a júniusi értéknél. Júniusban az ISM jelentésből kiderült, hogy „a júniusi feldolgozóipari PMI 46%-ot mutatott, ami 0,9 százalékponttal alacsonyabb a májusi 46,9%-nál. A teljes gazdaságot tekintve ez a szám a hetedik hónapos zsugorodást jelzi a 30 hónapos bővülési időszak után.”
A júniusi ISM jelentést kommentálva az ING elemzői megjegyezték, hogy „a kulcsfontosságú részösszetevők, mint például az új megrendelések, a termelés, a foglalkoztatás és a vásárlói készletek szintén zsugorodó tartományban vannak”. A Federal Reserve továbbra is figyelemmel kíséri a feldolgozóipari és szolgáltatási PMI-t, áttekintve a monetáris politikai szigorítások amerikai gazdaságra gyakorolt hatását.
Az eurózóna fogyasztói árindex inflációja és GDP-je 2023 júliusában
Az Eurostat gyorsbecslése szerint a fogyasztói árindex infláció 2023 júliusában 5,3%-ra esett vissza a júniusi 5,5%-ról. Az energiát, az élelmiszert, az alkoholt és a dohányt kivonó maginfláció nem változott, 5,5%. Az euróövezetben a GDP 0,3%-kal nőtt az év második negyedévében, 2023-ban korábban stagnált.
A Deutsche Bank Research elemzői arról számoltak be, hogy „Az euróövezet 2023. 2. negyedéves GDP-je enyhe meglepetést okozott, 0,3% lett negyedéves alapon, míg a júliusi gyorsinfláció nagyjából megfelelt a várakozásoknak, 5,3% lett éves alapn, a maginfláció 5,5% volt. A negyedéves növekedés látszólagos erejét néhány ország sajátossága vezérelte, és egy mögöttes lendületet takar, amely valószínűleg sokkal közelebb áll a stagnáláshoz, amint azt a belföldi kereslet alakulása az országok között mutatja. Az inflációs oldalon a főoldal az elézé év azonos időszakához képest továbbra is a vártnak megfelelően esett, míg a mag 5,5% az előző év azonos időszakához képest stabil maradt. Az áruk ára továbbra is lassuló lendületet mutat. A szolgáltatások árai rugalmasak maradtak, de vitathatatlanul nem olyan erősek, mint ahogy azt a 2023-as turisztikai szezonra eredetileg várták.”
Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Vedd fel könyvjelzőid közé az Admiral Markets gazdasági naptárát, így sosem maradsz le a piacokat mozgató gazdasági eseményekről. Csatlakozz ingyenes webináriumainkra, gyarapítsd tudásodat a pénzügyi piacok működéséről, tájókozódj a legfrissebb piacokat mozgató gazdasági hírekről, teszteld kereskedési és befektetési stratégiáidat kockázatmentes demo számlán!
Ez a cikk nem tartalmaz befektetési és kereskedési tanácsokat, ajánlásokat vagy felhívást pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakciókra. Felhívjuk figyelmedet, hogy az ilyen befektetési és kereskedési elemzések a pénzügyi eszközök jelenlegi vagy jövőbeli teljesítményére vonatkozóan nem megbízható mutatók, mivel a piaci körülmények idővel változhatnak. Mielőtt bármilyen kereskedési vagy befektetési döntést hoznál, kérj tanácsot független pénzügyi szakértőtől, hogy megértsd a kereskedéssel és a befektetéssel járó kockázatokat.