Ágost Zoltán

Nemrégen fejeztem be Kata tanfolyamát. Csodákról, soha nem hallott dolgokról beszélt. Igaz, a sok ingyenes mindenféle tanfolyam után ez érthető, hogy a lényeges dolgokat nem tudhattam. Ugyanakkor megtanított tíz perc alatt olyanra, amiről számomra kiderült: azok sem tudták, akik korábban magyarázták (konkrétan a pip, lot és a számítások fogalmai). Ugyanakkor benne van a bája, kedvessége (jó, a szépsége szubjektív), és a saját tapasztalatait, kétségeit is tanítja. És őszintén bevallja, ha valamit nem tud. Kizárólag olyant oktat, amit maga már átélt, kipróbált. Az egész tanfolyam alatt nem tanárként, hanem kollégaként viselkedett. Kata, itt is köszönöm, amit kaptam Tőled (hátha elolvasod)!


   Vissza az ügyfélbeszámolókhoz